Kihasználva az utolsó itthon töltendő heteket, gondoltam bepótoljuk ami eddig kimaradt. Szóval elmentünk zenés, mondókás foglalkozásokra, hívjuk akár zenebölcsinek, ringatónak, csiri-biri-nek, kerekítőnek, tücsök-zenének vagy akárhogy máshogy. Nevezetesen mi kettő különböző nevűt próbáltunk ki.
A Kerekítő nevű nem jött be. Egyetlen dolog ragadt meg: amíg várta a foglalkozásvezető, hogy mindenki megérkezzen, buborékokat fújt. Azt a ledöbbentséget és koncentrációt a gyerekek arcán! Ilyet beszerzek itthonra is.
A Tücsök-zene jó. Ahogy kell, mindenki körbe ül, a babák / gyerekek általában anyukájuk ölében ülve figyelik az eseményeket. Kivéve Kerekes A. Bálintot, aki amint bemegyünk a terembe, elkezd körbe-körbe mászni a nagy szőnyegen, lábakon, táskákon átgázolva. Majd amikor elkezdődik a műsor, beül a kör közepére a foglalkozásvezetővel szemben és tátott szájjal bámulja. Esetleg elveszi tőle a bemutatóként használandó játékmajmot és a saját ölébe ülteti. Az idill akkor törik meg számára, amikor elkezdik osztani a hangszereket és a - már járó - gyerekek özönlenek előre. Anya ilyenkor megmenti. És szerez neki hangszert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése