2018. szeptember 30., vasárnap

Beni hintázik

Tegnap délután szép idő volt és a nagyok már annyira nem bírtak magukkal, hogy (tanulás helyett) ki kellett mennünk valahova. A játszótér útba esett, így Beni életében először kipróbálta a hintát. Nem volt szerelem első látásra, inkább nagy csodálkozás, na de majd jövőre.

2018. szeptember 27., csütörtök

Hétköznapi elfoglaltságaink

Benedek mindenhol ott van és természetesen mindenben segít. Mosogatógép kipakolása a konyhában a kedvenc.
 A szekrények és a kamraszekrény rendezése is jó elfoglaltság.
 De az abszolút sláger a mosógép. Érdekes kívül és belül egyaránt.

2018. szeptember 26., szerda

2018. szeptember 18., kedd

Benedek 9 hónapos

Benő 9 hónapos, 8,7 kg, 76 cm és 6 foga van, miután a napokban újabb kettő fogacska áttört felül. Mászik, mint a villám, immár teljesen szabályosan és nagy hanggal, mert úgy csapkodja a kis kezeit, hogy mindig tudom merre jár. Feláll, most már bárhol, ahol egy kicsit is meg tud kapaszkodni, s egy kézzel kapaszkodva is álldogál. Jópár hanyattesés volt az elmúlt hetekben, amíg csak inogva, bizonytalanul állt. Dumálgat: gá-gá, bá-bá, ba-ba és ilyenek. Jön-megy, bejárja a lakást. Szereti nézegetni magát a tükörben.
Legtöbbet a konyhában vagyunk, így ő is ott van legtöbbet. A hűtőmágnesek levevését (és széthajigálását) gyakorolja, néha vissza is próbálja tenni, de jellemően rossz oldalával...
Alvása továbbra is borzasztó és teljesen kiszámíthatatlan. Sajnos nagyon gyakori az olyan éjjel, hogy felkel 1-1,5 óránként. Nappal még mindig háromszor alszik, de hogy mennyit, az is teljesen kiszámíthatatlan. A babakajákat jól eszi, egy nap 2 vagy akár 3 tubus kaja is elfogy. Az édes pépek, a gyümölcsök a kedvencei, de azért a zöldséget is bele tudom tolni, ha közben eljátszogat valamivel. 
Míg mi eszünk, addig kap egy-egy darabka sajtot, kiflivéget, kölesgolyót stb. Egyre ügyesebben fog, de amit nem tud megcsippantani és a szájába tenni, azt simán 'felnyalja' az asztalról.

Sokat cipelteti magát, állandóan felkérezkedik. Főleg ha már fáradt, illetve ha unatkozik. Ha hazajönnek a nagyok a suliból, onnantól kezde sokkal jobban elvan. Kellenek az ingerek... 

2018. szeptember 14., péntek

Amikor írtó nagy csend van...

Amikor nagy a csend, akkor valami nagy rosszaság történik. Például Beni kitúrja és megeszi a virágföldet vagy egy lepottyant ceruzát rágcsál, hogy aztán fekete vagy éppen lilára festett pofival megjelenjen. Ma azonban simán csak ez történt:
Elaludt a nappali közepén a földön, miközben megvizsgálta az X-box kontrollert.

2018. szeptember 9., vasárnap

Újra Balaton

Ha csak egy hétvégére is, de újra a Balatonon. Vasárnap reggel 8:58-kor épp senki más nem tartózkodik arrafele:
Még fürödtek, de fázósan.

2018. szeptember 8., szombat

Ebédre várva

Csináljunk egy pillanatra úgy, mintha szép csendben, türelmesen várnánk az ebédet...

2018. szeptember 7., péntek

Nehéz reggelek

Továbbra is nehéz reggel az ébredés. Még a koránkelő Bálint is alszik 7-kor, Balázs pedig hullafáradt, karikás a szeme minden reggel. Nehezen indulnak a napok. Bálint és Kami tavaly már egyedül ment reggelente suliba, de most Balázs miatt - illetve az óriási autós kavalkád miatt az utcában - elkísérjük őket. Sokszor Beni is velünk tart, ilyenkor Zsuzsa néni, Bálint osztályfőnöke pátyolgatja Benedeket, amíg segítek Balázsnak kipakolni.
Ma reggel a szép új épület előtt, ahova most már mindhárman járnak.

2018. szeptember 3., hétfő

Suliiiii...

Az utolsó szüneti héten könyvekért mentünk, papírboltos beszerzéseket intéztünk, könyveket és füzeteket kötöttünk (főleg én), tolltartókat rendezgettünk, tornazsákokat pakoltunk. Mindenből immár hármat, hiszen Balázs is suliba készült. Augusztusban már sokszor előkerült ez a téma, s Balázs bevallotta, hogy azért egy kicsit izgul. Aztán az is szóba jött, hogy ő inkább megint oviba menne... 
Ma reggel visszavonhatatlanul elkezdődött az új tanév.  Hatalmas volt a lelkesedés, nagy volt az izgatottság reggel 7.00-kor a gyerekszobában:

Mindenki aludt, mint a bunda, úgy kellett őket kirázni az ágyból. 7.30-ra azért mindenki összekapta magát:
Az eső miatt csak az elsősök vettek részt a tornateremben tartott évnyitón, a többiek a hangosbemondón át hallgatták. Idén végre egy épületben (sőt egymás melletti, alatti termekben) van a három gyerek. Azonban így sem tudtam megoldani, hogy egyszerre három helyen legyek. Balázzsal így Mami és Lucáék mentek le az évnyitóra, én Kamilláék termében maradtam, Bálint pedig már egyedül is jól elboldogult. Balika az évnyitó után a padjában (és a fölvári strandon vásárolt nyakláncában):

2018. szeptember 2., vasárnap

Benedek keresztelője

Ma Benedek is reformátussá lett. Új templomban, új lelkész keresztelte, mármint nem az én nem ott ahol a nagyok keresztelője volt. A külső-felenföldi református templom annyira csúnya, hogy már szép...
Luca és Máté lettek Beni keresztszülei. Luca épp húsz éves, pont mint én voltam annó az ő keresztelőjén. Uh, húsz éve volt... Beni teljes öltözetet és két pár kis cipőcskét is kapott a keresztszüleitől e neves alkalomra. A cipőket azonban jóval tovább tartott ráadni, mint amennyi ideig utána rajta maradtak. Indulás előtt:
Bár a keresztelő az istentisztelet legeljén volt, Beni nem viselte túl jól a megpróbáltatásokat. Tóni szórakoztata egy ideig.
Aztán meglocsolták a szentelt vízzel (a nagyokat nagyon izgatta, hogy mit öntenek majd Beni fejére és mitől szentelt a szentelt víz), s nagy meglepődésében elfelejtett óbégatni.
Ezt követően azonban Tóninak ki kellett vinni az ifjú keresztényt, mert már nagy volt a nyugtalanság.  A nagyok egy ideig hallgatták az istentiszteletet, de aztán ők is leléptek a szomszédos helyiségben lévő játszóba, illetve ki a kertbe. Keresztelő és az istentisztelet után még megvártuk, hogy megkapjuk a keresztelési emléklapot, majd kereken 33-an gyűltünk össze nálunk Mami (és Nagypapa) által celebrált ebédre.
Xéni szuper képeket csinált nekünk a keresztelőről és azt követően is. Benike keresztanyával:
 Beni keresztapával (immár nekivetkőzve, gatya nélkül)
 Beni anyával
és a többi...
Benedek egyébként egy szép igét kapott útravalóul, valami olyasmi magyarázattal, hogy mindent sikerre visz, amibe belefog. Így legyen!

2018. szeptember 1., szombat

Beni újrafelfedez

Benedek két hónapig nem volt itthon, így mikor hazajöttünk a nyár végén teljes újdonságként hatott neki minden itthon. Júniusban még nem mászott, így hazajövetelünk után az első napokban hatalmas lelkesedéssel fedezett fel mindent. Mi pedig felfedeztük, mi minden nem bababiztos itthon: újra dugaszolhatjuk be a konnektorokat, a földön álló virágcserepekkel is kellene kezdeni valamit, az újságtartót elpakolni, na és persze ott van a lépcső is. 
A biztonságosnak hitt teraszkorlát közei is hirtelen olyan túl tágasnak tűnnek...
A babakádat eltettük, s bekerült a nagykádba.
Legmókásabb a közös fürdés. Négyen nem férnek el a kádban, de hárman még igen: