2018. május 31., csütörtök

Balázs búcsúzik az ovitól

Hát ez is eljött: Balázs sikerrel 'kijárta' az óvodát, s tegnap elballagott. Egy időre - mondjuk három évre - búcsút veszünk az ovitól, s immár három iskolással folytatjuk majd szeptembertől (és egy leendő bölcsissel). Szerettük ezt az ovit, sokat foglalkoztak a gyerekekkel, s Balázsnak végre megadatott, hogy ugyanazon óvónőkkel fejezi be az ovit, akivel el is kezdte. Egyetlen negatívum továbbra is a vegyes csoport, annak minden következményével együtt. A csoportban lévő 6 nagycsoportosból csak 3 megy iskolába, így tegnap csak Emma, Matyi és Balázs ballagott el a Sárga csoportból. 
Az udvarban zajló műsor után kis batyukkal énekelve körbesétálták az óvoda épületét és a kertet, 
majd táncház következett. 
Balázs a nagymamáktól szép kis csokrokat is kapott, aztán elmentünk ünnepi vacsizni.
Nem lehet panasz, igazán meg lett ünnepelve a fiatalember.

2018. május 24., csütörtök

Rocky bemutató

Így év vége felé minden napra esik valami bemutatóóra vagy egyéb ez meg az. A Tamási esten Kamus a rocky csapattal is fellépett. A fellépésüknél már csak az volt szórakoztatóbb, hogy amíg Kami várta, hogy sorra kerüljenek, addig az ő műsorukat megelőző számokra is komoly táncikálásba kezdett: mindezt a színpadként szolgáló a tornapálya szélén - szemben a közönséggel, azaz több száz szülővel. Útban edzésre:


2018. május 22., kedd

Lucának

Luca 10 évvel ezelőtt volt 10 éves. Szülinapja alkalmából ezzel a képpel köszöntöttem, ami közel 10 éve készült Bálinttal Sopronban, Maminál.
Nekem olyan, mintha csak Benit látnám Luca kezében.  Mikor megszületett Benedek, nekem akkor is olyan Bálint forma volt. Bálint persze azóta kicsit megnőtt...
A 'Kire hasonlít ez a gyerek?' kérdéskörben persze mindenki mást mond, s a legtöbben Balázsra szavaznak.

2018. május 18., péntek

Benedek 5 hónapos

Benő öt hónapos és 7,25 kg. A hosszmérés most elmaradt, de a 68-as ruhákat gyakorlatilag kinőtte, így elővettem a 74/80-as ruhásdobozt. Mivel Balázs is decemberi, így vannak nyári ruhák ebben a méretben. Igaz Bazsika 5 hónaposan már 8,44 kg volt a blog tanúsága szerint. 

A főbb fícsörök: Benedek négykézlábra áll és nagyon rosszul alszik. Ez utóbbi téren egyre rosszabb a helyzet, 3-4-5 ébredés egy éjjel, s hajnali kelés. Ami állandó: semmi napirend, se éjjel, se nappal. Nappal egy hosszabb alvást (kb 2-2 és fél óra) azért produkál, főleg ha babakocsiban alszik, amibe vissza tudom ringtagni, ha megébred. Cserébe nagyon ügyeskedik. Kinyomja magát négykézláb helyzetbe, de a fejét még nem nagyon bírja hozzáemelni, az a földön támaszkodik. Négykézláb inog pár másodpercig (az idő rövidsége miatt ezt még nem sikerült lencsevégre kapni), majd kicsúszik a lába hátra. Ezt többször megismételve összességében hátrafele halad.
Iszonyú erős a szorítása, csíp és harap. Főleg az ujjaimat, kezemet szereti rágni, dörzsöli vele az ínyét. Mindenért nyúl, amit érdekesnek talál, s már egész ügyesen fog. Fürdés után a két mosdókagyló közé szoktuk letenni, s a fölötte lévő virágot azonnal lekapja - mármint ha szabadok a kezei:

Zongorakoncertre menvén

Csiniben az év végi zongorakoncert előtt a Városmajorban. Már Bálint is szerepelt.
 Csak lazán.

2018. május 9., szerda

Beni nagy hajjal

Benedek sötét hajjal született. Aztán annak valahogy nyoma veszett (lepedőn nem láttam viszont semmilyen kihullott hajszálat). Most pedig egyre világosabb hajacskát növeszt, így alig látni, hogy van haja is. Reggel Kamilla kölcsönzött póthajat neki.
Benike lánynak is szép lenne, nemdebár?

2018. május 6., vasárnap

Edina buliján

Tegnap egy szuper helyen voltunk, ahol Edinának a 40. szülinapi meglepi bulija volt, Gábor jóvoltából. Nem is gondoltam volna, hogy a Thököly út kellős közepén ilyen gyönyörű és nagy kerthelyiség kert van. Sajnos tőlünk távol esik, de egyszer majd biztosan visszajövünk. A három fiúval mentünk, mert Kami egy másik szülinapi zsúron szerepelt éppen Hannáéknál. Benedek igazán jó fiú volt. Először nézelődött, s megköszöntöttük Edinát. 
Majd Beni úgy döntött, hogy neki ebből a nyüzsiből elég, s a következő három órára bealudt a babakocsiba. 
Így tudtunk nyugodtan beszélgetni.
Bálintra és Balázsra se volt gondunk, hiszen őket egész délután az animátorok szórakoztatták másik harminc (?) gyerekkel együtt.

2018. május 2., szerda

Hajnalok hajnalán

Még sötét volt odakint, amikor Benedek ma reggelt hírdetett. Pedig most már korán világosodik.
Ilyenkor mellettem játszik a nagyágyban. Mire tényleg reggel lett, ő visszaaludt.

2018. május 1., kedd

Első fürdés a Balcsiban

Amikor március közepén lejöttünk Szántódra megnézni, hogy hogy áll a felújítás, a Balaton be volt fagyva. Most, másfél hónappal később a gyerekek kihirdették, hogy nyár van. Először csak óvatosan próbálkoztak. 
 Végül nem tudtam megakadályozni, hogy fürödjenek a 20 fokos tóban.
Bálint és Kami hosszan pancsoltak, minden nap fürödtek a négy napos hosszúhétvégén, Balika azért inkább fázott a vízben. Száradás és melegedés a parton: