2014. március 23., vasárnap

Eljött a tavasz - most már a kertben is

Csak úgy mint tavaly, idén is kihírdettem a tavaszt. Ez abból áll, hogy óriás nyomásra, amit a gyerekek gyakorolnak rám, összeszereltem a trambulint.

Íme:

Ilyenkor felkerülnek a hinták is, előkerülnek a homokozó játékok, összerakom a padot (ami most nem sikerült, mert nem találom a csavarjait) és ezzel tavasz is lesz a kertben.

Persze a hangulatot az is segíti, hogy a szomszédos fák szépen virágoznak és sárgálik az aranyeső...

Szezon záró síelés - Turracherhöche 2

Síelési sikereinken felbuzdulva, nekiindultunk Bálinttal és Kamillával egy tavaszias, szezonzáró síelésre. Eredeti tervek szerint nagy családi síelés lett volna, de aztán csak a keménymag maradt. Az is eléggé nehezen, miután kedd délutánra belázasodtam, még hánytam is, így kicsit aggódtam, hogy szerdán útnak tudunk-e indulni. Én szerdára már jól voltam, de azért a félelem, hogy mégis valami vírus volt és utánam a gyerekek következnek végig bennem volt!

De szerencsére nem. :-)Mindenki teljes egészségben végigtolta a harmadik sítábort is.

 Ennél "normálisabb" képet a gyerekekről nem lehet csinálni!

A bemelegítésben is aktívan részt vettünk - a képen többségében látszik Kamilla és Bálint csoportja is. Bálinté az, amelyikben mindenki egy fejjel magasabb nála és Olinál, Kamilláé pedig az ahol mindenki akkora, mint Kamilla (vagy csak kicsit nagyobb).

A gyerekek már eléggé komolyan tudnak. Mindenhol lejönnek, így lassan síiskola nélküli síeléseket is be lehet velük vállalni...



Bálinttal, Olivérrel és Attissal felmentünk a funparkba. A felnőtteknek többször komolyabban kellett kapaszkodniuk, hogy esés nélkül végigmenjünk, de a gyerekek simán vették az akadályokat. Nagy élmény volt ez így mindenkinek. Majd errő is teszek fel videót, ha megkapom Attistól.

VIDEO

Befertőztük Béláékat is, így az ikrek (Luca és Bátor, alább rózsaszín-lilla, illetve kék-zöld felszerelésben) is szerepltek a csapatban. Sőt időközben Csaniék is elkezdtek járni a síiskolába, így lassan egy privát csoportot is megtöltünk! Alább a kiscsoport keménymagja látszik Annával az oktatóval. (Bálinték olyan gyorsan haladtak, hogy nem lehetett őket lencsevégre kapni :-)


Kamilla hozta a formáját, így harmadszorra is megnyerte a kategóriájában a síversenyt. És most át is vette a díjat. Nagyon meg volt szeppenve. Amiben ez most más volt, hogy ezúttal volt ellenfele is, Luca személyében. Igaz Lucusban még nem tombolt a versenyszellem a pályán, de azért mégis más így nyerni (sajna Lucáék nem jöttek át, így nincs közös fotó az aranyérmes és ezüstérmes versenyzőről)!


Bálint itt tudja meg, hogy megint (harmadszor is), második lett a síversenyen. Elkeseredésének van némi alapja, tényleg nagyon jól ment, így 0,4 másodperccel maradt le az első helyezettről (aki megint Olivér lett), ráadásul sokkal jobb időt mentek ők ketten, mint bárki a csoportjukban, sőt az egész sítáborban befértek a top 5-be, de ezek a tények sem vigazstalták :-)
Nem is ment ki átvenni a díjat.


Most elősször mentünk egyébként appartmanba, ami nem volt végül rossz. Még főztem is (na jó megmelegítettem az otthonról vitt bolognait meg főztem hozzá tésztát), reggel jött friss zsömle, így volt reggeli, tehát egészen működőképes volt a dolog.

Összességében szuper időnk, jó havunk és igazi szezonzáró síélményünk volt. Lezárásként Bálint bebarnázta a sínadrágot a felvonóba, így az is világossá vált, hogy ideje hazaindulnunk, jövőre folytatás következik!

2014. március 16., vasárnap

Balázs, a harcias II.

Ez annyira jellemző Balázsra (aki egyébként épp 2 éves, 2 hetes és 2 napos és kinőtt az első 5-ös foga, azaz már csak három tejfogacska hiányzik), hogy muszáj további harcolós fotókat készíteni róla. 
Apa, jepisztolyozjak!

 És tényleg...

2014. március 8., szombat

Bálint napi zsúr

Tegnap, a harmadik meghirdetett időponton végre sikerült összehozni Bálint névnapi zsúrját. Az első alkalomra ugyanis mi betegedtünk le, utána pedig a vendégek nagy része. Tavaly szereztük az első tapasztalatokat zsúrszervezés ügyileg. S az alábbi következtetéseket vontam le: 
1.13 gyerek sok, elég csak a legjobb barátokat hívni. Bálintnak úgyis az a fontos.
2.Szülők nem kellenek, úgyse a gyerekekkel vannak elfoglalva és őket is csak szórakoztatni kell. 
3.Jól jönne valami plusz program, ami leköti őket (az általam javasolt, de a gyerekeket korlátozottan érdeklő közös játék mellett/helyett).

Úgyhogy változtattunk:
1. Szigorúan csak Bálint által megnevezett barátok jöttek (igazából abból se mindenki), plusz a szomszéd kislányok, testvérek. Így aztán jelentős létszámcsökkenés nem lett: 12 gyerek volt.
2. A szülők viszont tényleg kaptak 3 szabad órát, s este visszajöttek gyerekekért. Ez nagyon jól működött.
3. Hívtam egy bohócot. Ez részben jól működött.

Az elején szokás szerint kiválóan elvolt mindenki. Fiúk a várakkal,
és a harcművészetekkel voltak elfoglalva.
 Csajok a babákkal,
 és a színezéssel.
Meg is állapítottam, hogy Kamilla jövőbeni csajos bulijai várhatóan nagyobb nyugalomban telnek majd...
Nagyjából egy óra időtartamra lőttem be, amíg az új helyszín és új játékok varázsértéke tart. Azaz amíg nem kell valami külön program az őrjöngés helyett. A 4 órás zsúrra ezért 5-re hívtam a bohócot. Tervem azonban borult, mert a bohóc elfelejtette, hogy jelenése van. Így aztán előbb vacsoráztunk, 
és tortáztunk. Itt épp éneklünk az ünnepeltnek és már mindenki nagyon szemezget vele, hogy melyik, a torta tetején sorakozó marcipánfiguráért induljon a harcba:
Bohócunk 84 perc késéssel érkezett, s egy felajzott gyerekcsapatot kapott. 20 perc után ő is feladta, hogy csapatostul játszanak és szórakoztassa őket. Cserébe jó sok kardot, állatfigurát és virágot hajtogatott nekik lufiból.
A zsúr után megkérdeztem Bálintot:
- Bálint, örülsz hogy itt voltak a barátaid?
- Igen.
- Jól érezted magad?
- Igen
- Máskor is jöjjön bohóc?
- Nem.

Tanulságok jövőre nézve:
1. Ha fiúcsapat van, minél kisebb, annál jobb. :-)
2. Csak ismerősi ajánlással rendelkező bohóc / bűvész / egyéb szórakoztató személyt bérlünk. Javaslat?

2014. március 5., szerda

Dubai :-)

Február végén gyermekeinket most először hat napra hátrahagyva a nagyszülői csapatnak, Tónival elmentünk (azaz inkább repültünk) Dubaiba. Eredetileg a Dohaban (Qatar) dolgozó Bencét akartuk meglátogatni. Aztán végül látogatásból az lett, hogy Dubaiba repült mindenki, ott találkoztunk. S hogy miért pont február végén megy az ember fia Dubaiba? Hát ezért:
A Dubai Tenisztorna miatt. A ferihegyi reptéren a géphez vivő buszban mellettünk tömörülők is azt fejtegették: csak Roger Federer miatt mennek Dubaiba. Tóni és Bence egy nap voltak kint a tenisztornán. Alsó hangon 200 képben örökítették meg az eseményeket, Tóni még a helyi uralkodó, a sejk lefényképezését is megkockáztatta, de morcona biztonsági őrök lebeszélték további sejkes fotók készítéséről. 
S hogy én mit csináltam addig? Itthon ellentmondó információkat kaptunk arról, hogy egyedül nőként mennyire érdemes flangálni arab vidéken. Nos arab vidéken nem érdemes, de dubai lakosságának 90%-a külföldi, ehhez jön még 10x ennyi turista, úgyhogy ebből semmi gond nem származott. Eleinte azért óvatos voltam (a metrón pl. a "women and children" kocsiba szálltam mindig), de egyszer lusta voltam elsétálni a szerelvény elejére (a gold és a women szekciók itt vannak), s beszálltam az ázsiai vendégmunkások közé. Mindazonáltal a women szekció sokkal izgalmasabb volt. Ugyanis minden alkalommal betévedt egy járatlan nyugati turista pasi. Beszállt, becsukódott az ajtó. Kb. fél perc után kezdett el nekik gyanús lenni a dolog: itt csak csajok vannak. Aztán zavart menekülés következett...

Palm Jumeirah-on, az épített pálmaszigeten laktunk. Elég szerény hajlékok vannak errefelé. Kilátás a szállodából visszafele az egyik városrészre tekintve: 
Két alkalommal mentem le strandolni. Egyszer fél óráig rutintalanul kiültem napozni. Pirosra égtem. Két nap múlva már bekrémezve másfél óráig kimerészkedtem. Pirosra égtem. Nem fehér bőrűeknek találták ki ezt a sivatagi éghajlatot. Itt még fehéren a szálloda előtt:
A tenger egyébként így tél végére 21 fokosra hűlt, Tóni jól meg is fürdött a Perzsa-öbölben.
A napok jelentős részét a városban töltöttük. Iszonyú távolságok vannak az egyes városrészek között és persze most is mindenhol építkeznek. Ahol nem építkeznek, az meg olyan, mintha nemsokára építkeznének: mindenütt homok van. Sok-sok homok.Persze megnéztük a kötelező dolgokat: a világ legmagasabb épülete, legnagyobb mall-ja, egyéb legjei. Letekintve a 140. emeletről:
A 7 csillagos Burj Al Arab-ot csak távolról szemléltük meg.
Némi kultúra is belefért (Dubai Museum). Bencével egy mecset előtt vigyorgunk:
A történelmi emlékeket azonban hamar áttekintettük (mivel a 40-es, 50-es évekig pálmalevélházakban laktak még errefele a népek), sok történelmi épület nincsen. Cserébe van sok jó magas ház. Az ún. souk-okra, azaz piacokra voltam a legkíváncsibb. Egyrészt tele van velük az útikönyv, másrészt az isztambuli bazár nagyon tetszett anno. Itt a piac azért más értelmet nyert. Igazából egymás mellett sorakozó üzletek halmazát hívják piacnak. Az üzletek elé némi vevőcsalogató portéka ki van téve, plusz számos durván nyomulós arab/ török / indiai kereskedő.
Pár nap alatt rájöttünk, hogy Dubaiban egy dolgot lehet igazán csinálni: shoppingolni a számtalan mennyiségű, óriási és mindig teli bevásárlóközpontokban. Nem véletlen, hogy a helyiekkel is gyakorlatilag csak itt lehet találkozni. Itt azonban szép számban előfordulnak: fehér klepetyus a pasikon, full fekete szerkó (néha még a szem se látszik ki) a nőkön. Egy pasinak négy felesége lehet. Mindig megszámoltam, hogy hány fekete ruhás tartozik a fehér ruháshoz...Ez a viselet egyébként (ha alá nem vesznek semmit) bírható is, ugyanis bár február utolsó napjaiban is 28 fok volt napközben, betérve az épületekbe fel kellett öltöznöm, olyan hideget csináltak. A buszmegállók is klimatizált dobozkák az út szélén.
Mint az arab világban mindenhol, itt is volt napi öt imára hívás, mely az egész városban hallatszott. A legviccesebb ez is a bevásárlóközpontokban volt. Az imára hívás villogott a kijelzőkön ("prayer time"), majd lekapcsolták a dübörgő zenét a boltokban, és a korábbi töc-töc zene helyett pár percig arab ima-mormorgás hallatszott (de a jajveszékelés talán találóbb kifejezés).
Érdekes, ellentmondásos világ ez. Kietlen, homokos tájból csilli-villi felhőkarcolók csokrai nőttek ki. Közöttük 7+7 sávos utacskákon (esetleg metrón) lehet közlekedni, gyaloglás nem divat, sok esetben járda sincs. A fényes luxust közel két millió ázsiai (India, Bangladesh, Sri Lanka stb) szolgálja ki, akik családjaikat hátrahagyva Dubai külvárosában nyomornegyedekben élnek. Napi 12 órás munkával szerzett bérük szinte teljes egészét hazaküldik az otthon maradott családnak. Egyik taxisofőrünk két évente jár haza családjához: feleségéhez és négy gyerekéhez Bangladeshbe. S boldog, hogy itt dolgozhat, mert ha otthon maradt volna, éhen halnának.
A Dubai sejkjeinek hála a helyi emíreknek viszont semmit sem kell dolgozni. A törvények alapján ugyanis csak úgy lehet vállalatot működtetni Dubai-ban (kivéve a szabad zónákat), ha egy helyi állampolgárnak legalább 51%-os részesedése van benne. Így minden helyi a vállalkozásai menedzseléséből él. Nem is könnyű emír állampolgárságot szerezni. Csak ha a családod vagy 100 éve itt él...