2010. július 31., szombat

Esti rutin

Ugyanaz az esti rutin. Nap, mint nap. A változatosság kedvéért néha sorrendet és fürdetőszemélyzetet váltunk. Bálint - az aznapi második fürdő - besegít. Krémez (krém nélkül paskol).

Kupakot visszahelyez (először Kamilla fejére, majd a helyére).

2010. július 30., péntek

Állatkertben

Nagypapa tiszteletjegyével (ami igazából egy egész éves családi "tiszteletbérlet") tegnap csapatostul elvonultunk az állatkertbe. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva nagy várakozásaim nem voltak arra vonatkozólag, hogy Bálintot mennyire fogja érdekelni a dolog (érdeklődésénél eddig csak az ijedelme volt nagyobb, kivéve ha Fülesről, a szomszéd kutyájáról vagy a házunkban tevékenykedő 20 kg-os macskaóriásról van szó).
Azért igyekeztünk megfelelően felvezetni a dolgot és elmagyarázni, hogy akkor most megyünk az állatkertbe, ahol lesznek állatok, pl. ez, meg az, meg amaz. A főfogalom (=állat) magyarázási kísérletünk nem egyértelműen volt sikeres, mert odaérve többször emlegette, hogy akkor most már nézzük meg az "állatot" is , ne csak az oroszlánt, meg az elefántot stb.
Az én kedvenceim a zsiráfok voltak.

Eléggé ismerkedős típusok voltak, ezért Bálint nem rájuk szavazott.

Bemutatom az ő kedvencét:

Összességében egyébként tényleg érdeklődő volt. A nagy érdeklődésnek pedig ismét az lett a vége, hogy hirtelen meg kellett kezdeni a délutáni alvást.

És hát ne feledkezzünk meg a legifjabb résztvevőről sem.

Ő elég sok mindenről lemaradt. A mózeskosárból inkább csak a madarakat lehet jól megfigyelni.

2010. július 29., csütörtök

Lucika

Luca keresztlányom (avagy ahogy Bálint kedveskedik neki: Lucika) a héten nálunk van. Bálint pedig azóta teljes extázisban. A munkából hazatérő Apa egy odavetett "szia"-t kap, Anya csinál amit akar, Mami pedig nyugodtan főz nekünk.

Ha pedig B. alszik, van még feladat.

Örökbefogadnánk.

Ui.: Megtaláltuk a gyerekek közti ideális korkülönbséget: 10 év. Ehhez viszont korán kell elkezdeni a családalapítást.

2010. július 27., kedd

Fog!

Amit mi csinálunk, azt csinálja Bálint is. Így például benyúlkál a kiságyba, járókába stb. és húzza ki a rácsokon Kamcsit az épp megragadott testrészénél fogva (ez utóbbit mi nem csináljuk).

A földre tett autós hordozóhoz odamegy és elkezdi kivenni Kamillát. Sokszor pedig egyszerűen csak kiadja a parancsot: "Fog!". Vagy mostanában már: "Fogod!" Azaz ő is meg szeretné fogni. Tartja a két kis kezét, átöleli és jó alaposan megszorongatja.

Pár másodperc múlva pedig ellöki. Köszi, ennyi épp elég volt.

2010. július 26., hétfő

Éhes a gyerek?

Bálint ül az asztalnál, kezében egy tollal firkál egy füzetbe. A toll sokszor leesik, többször ő is ledobja. Bálint feltűnően nyűglődik.
Apa: - Mit szeretnél kisfiam?
Bálint: - Kakó csigát.

Napirend egyeztetés

Kamilla és Bálint napirendje nem éppen egyező. Bálint felkel hatkor. Apával. Kamilla ébred fél nyolc körül. Ekkor már én se úszom meg a felkelést. Mire mindenkit megetetek, én is eszem, elkészülünk és elindulnánk valahova, lassan fordulhatunk is vissza. Ugyanis mióta Bálint a madarakkal kel, korán el is alszik. A délutáni alvás nála már dél előtt kezdődik. Ha mégis elindulunk, akkor gyakran előfordul, hogy az alváshoz már kevéssé kényelmes babakocsiban kezdi meg a pihegést.

Aztán alvás közben felcipelem a másodikra és bedöntöm az ágyába. Vagy nem. És lent hagyom...

Dél körül - ideális esetben miután Bálint már elaludt - Kamilla "ebédel". Mire Kamilla is komolyabban belejön az alvásba, Bálint felébred és mehetnékje van. De Kamilla épp a délutáni nagy alvását teljesíti. Ébresszem fel? De akkor nemsokára tuti megint éhes lesz és meg is kell még etetni. Oké, akkor inkább megvárom, míg magától ébred, kipihenten eszik egy nagyot és utána indulunk le. Úgy kb. 18 óra magasságában. 19 órakor pedig már jönni kell hazafele, mert Bálintnak vacsi, fürdés, aztán alvás. Majd Kamillának fürdés, vacsi és - az utóbbi napokban csak 22 óra körül - alvás.
Ez a nap is elment. Aztán ma se jutottunk egyről a kettőre.

2010. július 25., vasárnap

A földön veszélyes

Bálint a földön nőtt fel. Azaz mindig a földön volt - ha nem kézben vagy az ágyában. Elsősorban a játszószőnyegen tengette napjait. Hogy mennyit változott a helyzet, azt jól jelzi, hogy Kamillának csak tegnap kerestem elő a játszószőnyeget. (Cserébe a járóka eléggé ki van használva.)
A fenti módon kizárólag Bálint alvásidejében használtuk/használjuk. Egyébként elég kockázatos lenne. Egy labda, egy repülő kisautó, vagy egy nekifutásból ismerkedő testvér bármely pillanatban megjelenhet.
Tegnap miután Bálint felébredt, ő is (újra) felfedezte a játszószőnyeget...

... és rájött, hogy ezzel másképp is lehet játszani.

2010. július 24., szombat

Szombati fiús program

Ez ma a 6. jármű, amit hajtunk:
1. Bicikli, háromkerekű.
2. Fűnyíró traktor.
3. Homokfutó.
4. Targonca.
5. Kismotor.
6. A képen látható cucc.

Várharó, hogy az s-max sem fog kimaradni...

Published with Blogger-droid v1.4.8

2010. július 23., péntek

(Baba)-Mama Zsófiéknál

Találkáink a babás lányokkal eleinte inkább a mamákról szóltak. Mert a gyerekek picik voltak. Mondjuk úgy: nem sok vizet zavartak. Mióta azonban mindenki már rohangál, s a kistesók is potyognak, a találkák jelentős részében mindenki csak terelgeti csemetéit jobbra-balra.
Ezen gondolatok jegyében nem vittem magammal Bálintot hétfőn Zsófiékhoz Veszprémbe, csak Kamillát. Mivel Kamilla az úton nem aludt, így odaérve egy gyors evés után leparkoltam őt az árnyékba. Indulás előtt pedig összeszedtem onnan.

Ennél azért több gyerek volt...

2010. július 22., csütörtök

Kamilla 3 hónapos

Első negyedévét töltötte be Kamcsi a hétvégén. 59 cm és 5,5 kg. Egyre többet van fent, bár eddig még csak egyszer fordult elő, hogy nem aludt be két evés között. Lekopogom, éjjel nem kel fel. Bár este 9, fél tíz előtt ritkán dől ki a sorból.
Továbbra is a nagy evés, nézelődés, nagy alvás, majd nagy evés, nézelődés, nagy alvás stb. körforgásban élünk. Így négyszer eszik egy nap. De Bálinttal ellentétben ő nem fogadja el a cumisüveget. Próbálkoztam esténként reggel lefejt tejet adni neki pótlásként, de csak lökdösi a kis nyelvével. Vizet se ivott ebben a hőségben.
Szerencsére nem kimondottan hasfájós, de az utóbbi hetekben azért voltak nagy ordítások. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy a nagy kedvenc cseresznyém (és a meggy) Kamillának nem olyan nagy kedvence. Néha azonban elfeledkeztem a dologról. Berendeltem múlt héten is egy jeges meggylevest tejszínhabbal (nyammm....) vacsira a Rókusfalvyban, na másnap délelőtt volt nagy műsor. Így jártunk. Most már úgyis vége a szezonnak.
Ha sírdogál - mert már unja magát a hordozóban vagy az ágyon - és Bálint odamegy, azonnal abbahagyja a sírást. És feszülten várja, hogy mi következik most. Általában egy csók, továbbra is szájra. (Erről eddig még nem sikerült lebeszélni Bálintot.) Utána pedig szorongatás. Nagyon békésen tűri Kamilla. Csak akkor törik el a mécses, ha tényleg durvul a helyzet.
Egy dolgot viszont egyre nehezebben visel: ha evés közben Bálint zajong. Mit zajong, ordítozik. Semmi extra, csak a szokásos: focizik vagy egyszerűen csak föl-alá rohangál a lakásban és közben kiabál valamit. Kamilla meg fülel, s kitekeredve próbálja követni szemével is a hangforrást. Muszáj elvonulnom vele, különben nem eszik a drága.

2010. július 20., kedd

Vendéget vendégségbe

Etyeki vendégeskedésünk alatt vendéget is fogadtunk: Dávid és Bea jött hozzánk Kamilla nézőbe. Bálint oly annyira otthon érezte magát Etyeken, hogy Adél és Áron játékait saját magáénak tekintette, így ismét volt némi bonyodalom a "ki mivel játszik és mivel nem játszik" témában. A kismotort Bea kérésére már előre eldugtuk, mert abból csak egy volt. Így azonban fűnyíró lett a vágyak tárgya mindkét fiúnál természetesen egy időben.
Hogy evésnél - ami egyébként együtt nagyon szépen ment - is legyen valami "harcolni való", Bálint egy etetőszék-tálca birtokháborítással próbálkozott.

Ebéd után aztán hosszas kávéfőzésbe kezdtek...

2010. július 18., vasárnap

Bálint beszabadul a pomogácsok birodalmába



Ez a katarzis napokon át kitartott. Reggel nem a tápi volt az első, hanem: játszani, játszani. Minden figyelemre méltó új szerzeményt egy nagy uúuú felkiáltás vezetett fel...
Published with Blogger-droid v1.4.7

A fiúk a hajón



A hajózásról már volt szó a blogunkon, Bálintot a pizza jobban érdekli... Ezzel a képpel az első lépcső-balesetnek állítok emléket. A fején látható óriási seb már rég elmúlt, de a telefonomon ha képnézegetés közben ráakadunk ezekre (tehát minden nap, mert a képeket mostanában napjában 2x végigpörgetjük), akkor görbül a száj, mozdul a kéz a fej felé és kezdődik a történet: bibi, fáj, Bálint elesett, elmúlik, meggyógyít, doktor, másik doktor, elmúlik, bibi... Amit kívülről talán nehezebb lekövetni, az a másik doktor. Ennek lényege, hogy Ági elvitte B-t az ügyeletre, ahol elküldték röntgenre is - na az a másik doktor...
Published with Blogger-droid v1.4.7

2010. július 17., szombat

Etyek újra

Idén is elmentek a házigazdák, s mi ismét Etyeken voltunk közel egy hétig. Négyen öt kocsival érkeztünk a helyszínre. Az ötből hármat a teraszon parkoltunk le (a másik kettő szgk, azokat inkább az utcán hagytuk).
Tavalyi látogatásunk óta Bálint egy elég fontos új képességre tett szett: megtanult járni. Így a tavalyi slágertevékenység mellett

újak is megjelentek. A kerti munka elég sok időt vett igénybe.

Viki kérte, hogy locsoljuk a virágokat. Locsoltunk. Néha virágokat is.

De a legtutibb új fícsörként Áron focikapuja szolgált. És a labda kapu fölött történő átrúgása. Mivel a kapu magasabb Bálintnál, ügyesnek mondhatjuk a gyereket.

Reggelente a fiúk mentek friss péksütiért, s séta közben ismerkedtek az etyeki törzslakosokkal (gyerekkel ez nem nehéz). Esténként végigettük a környék vendéglátóipari egységeinek kínálatát (belefért a hétbe). Napközben élveztük a kertet, no meg azt, hogy nem kell emeletet mászni.
De mégiscsak városi gyerekek vagyunk mi, úgyhogy ma visszajöttünk bázisunkra...

2010. július 15., csütörtök

Hiányos öltözet

Bálint gyermek mostanában egyre több fotón hiányos öltözetben szerepel. Remélem nem veszi ezt majd zokon a későbbieken. Én viszont annál inkább zokon veszem, hogy óránként cserélnem kell a ruházatát. Ezért a csak pelenka (vagy az se) és gumiszandi divatot követjük egy ideje. (A mosógépnek is jár egy kis pihenés.)
Különösen akkor van ez így, ha eszik vagy kimegy játszani: azaz szinte mindig, ha nem alszik.

A feketecseresznyét még a pocakról lesikálni se könnyű. Csak ott kevésbé zavar mint a frissen mosott ruhán. Éljenek a nudizók!

2010. július 13., kedd

Új szerelem

Tóninak új szerelme van. Úgy hívják, hogy elektromos mobil grill. Szombaton késő este - miután hazaestünk a balatoni nagyszülő látogatásból - halált megvető bátorsággal kivonult az erkélyre a szúnyogok közé és felavatta új szerzeményét. A premier olyan jól sikerült, hogy azóta minden nap sül valami ebédre, vacsorára. Igazán hasznos szerelem ez az egész családnak.
Bálint is imádja ("elfogyott" felkiáltással nyújtja a tányérját).

Az ő kedvence természetesen a husi, az enyém a sült kukorica (és az, hogy nekem nem kell kaját prezentálni).

Mit csinálsz?

Ha kisebb rosszaságot követ el Bálint, akkor általában meg szoktuk tőle kérdezni: Bálint, mit csinálsz? Nem szabad....
Persze továbbra is csinálja a dolgait, de most már közben hangosan kommentálja. Sokszor csak onnan veszem észre, hogy szórja a homokot, kutat egy fiókban stb., hogy közben hallom tőle: "Mit csinálsz, mit csinálsz?!".

2010. július 11., vasárnap

Csani látogatóban

Csani eljött pénteken, hogy megnézze magának a kiscsajunkat.

Csani kiváló dajkának bizonyult. Szépen ringatta Kamcsit a hordozóban. Nagyon jó dolga lesz mellette a novemberben érkezőre öccsének.

Leginkább azért Bálinttal játszott, aki egy új magatartásformával lepte meg a közönséget: játékféltés felsőfokon. Eddig ezt nem tapasztaltam nála. Igaz az utóbbi hetekben, sőt inkább hónapokban kevés hasonkorú gyerek volt nálunk vendégségben, inkább mi mentünk vagy semleges helyen volt a találka. Így most Bálint - aki ez idő alatt úgy látszik a birtokviszonyokban sokat erősödött - igyekezett mindenki tudtára adni, ki is itt a (házi)gazda. Érdekes módon a benti játékait sokkal jobban féltette, mint a kintieket.

Ez biztos a játszótérre emlékeztette, amihez edzve van. Persze hintázni neki is pont akkor kellett, amikor foglalt volt.
Hm. Új kihívás a nevelésben.

2010. július 10., szombat

Női vonal

Az összcsaládi fotók mellett mostanában a család női vonala is alulreprezentált a blogon. Ennek oka, hogy általában én fotózok (és írok), Kamilla pedig még nem szolgáltat olyan komoly műsort, mint a bátyja. Hiánypótlásként itt egy fotó a csajokról (igaz én csak három ujj erejéig szereplek a képen).
Valamint egy fejemelős műsorszám Kamcsitól.

Jól nyomja, nem?

2010. július 9., péntek

Eszünk pizzát

Bálint nem egy nagyevő, de ha igazán éhes, akkor tud termelni. Egyes termékek azonban bármikor jól fogynak: pizza és tujuji (Túró Rudi). A minap elmentünk hajózni a Fertő tóra, mondván biztos érdekes lesz a gyereknek.

Az is volt kb. 5 percig (ekkor már csak 55 perc volt hátra a hajóútból), majd előállt az ötlettel, mit is kellene hajózás helyett csinálni.

Az "Eszünk - hatásszünet - pizzát" jelmondat napjában többször, akár reggel is el tud hangozni. A Túró Rudi forgalmazását pedig egyenesen be kellene szüntetni, de legalábbis eltüntetni a boltok hűtőpultjának alsó polcairól, ahonnan önkiszolgálja magát B. gyermek.

Ui.: Az egyszerűség kedvéért a sajtos-tejfölös lángos is pizza néven vonult be a köztudatba és került feldolgozásra.

2010. július 8., csütörtök

Naptárfotó

Gyerekek a homokozóban

(balra: ismeretlen kisfiú, jobbra: Kerekes Bálint)

2010. július 7., szerda

Egy csók és más semmi...

Bálint udvarlási technikája már most alakul. Egy lehengerlő mosoly és rövid rádumálás után

gyorsan a lényegre kell térni.

2010. július 6., kedd

VOLTunk

Akkor voltam utoljára VOLT fesztiválon, mikor gimis voltam. Akkor még csak pár koncert volt a Sportcentrumban. Aztán évről évre többen jöttek és elkezdtek csövezni a környező padokon a résztvevők, így kitették őket koncertestől a campingbe. Idén úgy alakult, hogy mi is növeltük a létszámot és a bevételt.
A velünk lévő pelenkás időbeosztására tekintettel mi akkor érkeztünk, mikor a kemény mag a reggeli fogkefével sorakozni kezdett a vizesblokkoknál (azaz Bálint délutáni alvása után). Szalóki Ági néni koncertjén csak egy legény volt talpon a színpad előtti tűző napon.

A többiek pár méterrel arrébb a padokon az árnyékban hidratáltak.

Szalóki Ági a hőség és a túlkoros közönség ellenére becsülettel lenyomta a standard gyerekkoncertjét, a Gingallót. (Éjjel ugyanitt szuper zene volt.) A nagyszínpadon épp akkor muzsikáló Ladánybenyét csak tisztes távolból szemléltük.

Ok: előző nap otthon, a nappaliból is lehetett élvezni a Prodigy-t és este, amikor visszamentünk - immár Bálint nélkül - se mentünk közelebb Kispálhoz és a borzhoz.
Tóninak tetszett a közönség is: jobb állapotban voltak az emberek még az uccsó napon is, mint a Sziget fesztiválon és kevesebb családos résztvevő volt visítozó gyerekkel, mint a Gyerekszigeten (s annál több bikiniben flangáló fiatal csaj). :-)

2010. július 1., csütörtök

Összcsaládi

Olyan kevés összcsaládi fotónk van. Az előbb rábukkantam egyre.

Téma: Kamilla rosszul viseli a fotózkodást miközben Bálint gyanakodva méregeti a húgát.