2015. március 31., kedd

Babaház festés

Kami és Bálint tavaly nyár óta nem alszanak délutánonként otthon, csak az oviban. Így amíg Balázs hétvégente délután alszik, Kaminak és Bálintnak valami csendes elfoglaltságot kell választani. A minap egy ilyen csendespihenő alatt ez fogadott a szobájukban:



Kipingálták a babaházat.

2015. március 26., csütörtök

Hárman egy ágyban

Műalvás közösen.

Kami egyébként szereti, sőt igényli, hogy legyen valaki mellette az ágyban elalvásnál. Esténként Balázs ágyában szoktunk dekkolni, amíg el nem alszanak, de Kami ezt egyre inkább nehezményezi, s kéri, hogy inkább nála legyünk. "Félek egyedül"-mondja. Holott a fiúk csak ott alszanak a szomszéd ágyban.

2015. március 20., péntek

A síverseny

Az idei sítábornak egyik fő eseménye a verseny volt. Ez a befutó

 egy aranyérmet ért Kaminak:
Középen az edző fiú, szélén pedig szegény Luca, Kami kis barátnője pityereg, amiért 3. lett.
Ez a befutó pedig
 ismét egy 2. helyezést ért Bálintnak. Oli legyőzhetetlen.
De Bálint szerencsére most már jól viselte a dolgot. Persze érmet, oklevelet és némi nasit mindenki kapott, még azok is akik nem versenyeztek. Így pl. Bali a kezdő csapatban, csupa lánnyal:

2015. március 16., hétfő

Turracherhöhe

Az idei első (és utolsó) sítábort ejtettük meg a múlt héten, Turracherhöhe-n. Ott a tavasznak még nyoma sincs, szép hóeséssel kezdődött a tábor. 
Gyülekező első nap reggel. Bálint és Oli már rutinosan várták az eseményeket, némi bokszolással melegítettek: 
 Kami és Luca, sülve-főve együtt:
 Balázs pedig első havas síélményére készült, hiszen korábban csak a műanyagpályán csúszott.
Balázs kicsi kora miatt a kezdő csapatba került, holott ő már tudott volna felvonózni, kék pályán csúszni. Az itthoni műanyagpályán már a farolást gyakorolta. :-) A kezdő csapatban azonban kevésbé intenzíven telt neki a délelőtt, de így is elég volt ahhoz, hogy ebéd utánra elfáradjon. Így a délutáni síoktatások helyett Balázs a délutáni alvást választotta: 

Harmadik nap reggelén aztán Balázs nem akart menni síelni. Jobbra-balra dőlt, közölte, hogy fáradt. Egész nap nyűglődött, síelésről szó se lehetett. Másnap reggel Bálint (amikor Balázst öltöztette :-) ) felkiáltott: "Nézd Anya, Balázs pöttyös!" Egy jó kis bárányhimlő. Így aztán a síelés helyett hüttézés és séta maradt a program számára (és számomra).
A nagyok közben végigsíelték az összes napot. Bálint a 2x2 órás oktatások után még minden nap felment Tónival és a többi fiúval a Funparkba (ügyességi sípálya), pár levezető csúszásra. Az esti altatással nem volt gond, persze ez annak is betudható, hogy este 10-kor kerültek ágyba. Vacsora alatt / helyett / után a szálloda játszószobájában tobzódtak a tábor kiskorú résztvevői.

2015. március 5., csütörtök

Bálint segít

Bálint tud, ha akar. Segít Balázs ellátásában: az esti pelusozásban

 és az öltöztetésben.

S közben ilyeneket mond. "Jaj Balázs, nem elég, hogy nem segítesz, de még akadályozol is!"