2016. április 1., péntek

Kertünk, a holdbéli táj

Március közepén elkezdődött a kertprojekt. Elsőként jelentősen megcsappantak a fáink: amik nem lettek kivágva, azok komolyabban vissza lettek metszve. Reméljük ettől ismét termőbe fordul a cseresznyefánk. Az oviból / iskolából hazatérve a gyerekek igencsak sérelmezték a "pusztítást", hogy ki lettek vágva az ő 'fára mászós fáik'. A levágott gallyakból épített hegy megmászásával vigasztalódtak pár napig.
Ezután még nagyobb alakváltozás következett. Egy bobcat 2 óra alatt gyakorlatilag minden szétszedett és kiszedett ami eddig volt: betont és földet egyaránt. A házból levezető lépcsőnk is eltűnt, ami azt jelenti, hogy Balázs azóta minden reggelt egy seggen lecsúszással indít (az aznapi tiszta gatyájában).
Ma, pont két héttel a kezdés után egy holdbéli tájra hasonlít a kert:
Gumicsizma alapfelszereléssé vált. A kertkapuban cseréljük utcai cipőre.

Nincsenek megjegyzések: