2017. április 24., hétfő

Kami 7

Királylány 7 éves lett! Idén húsvéthétfőre esett a jeles nap, s tegnap köszöntöttük.
Imádja a csajos dolgokat, babázik, de a hajával bíbelődni, fésülködni továbbra is utál. De levágatni se engedi, így általában elég rendezetlen hajkoronával telnek a mindennapok.
Kami továbbra is imád suliba menni, s alapvetően jól veszi az akadályokat. A tanító néni többször  mondta, hogy látszik, hogy Kami fiatalabb (szinte minden osztálytársa évvesztes), de azt sose mondta, hogy nem iskolaérett. Mi sem bántuk meg, hogy elment suliba.
Hamar megtanulta összeolvasni a betűket, de az értő olvasással még dolgozunk, mert hogy mit is olvasott, az nem mindig van meg. Matekból is a szöveges példák mennek nehezebben, egyébként  viszont bármit ügyesen kiszámol.
Érdekes látni Bálint és Kami közti tanulásbeli különbségeket. Bálint hallás után pillanatok alatt megtanul egy verset, Kamival pedig nagyon küzdünk, ha ez a házi feladat. Időközben rájöttem, hogy ő hallás után nehezen tanul, jobban megy, ha ő maga elolvassa a verset. Egyébként mélyen átérzem   a verstanulással folytatott küzdelmét: én is nagyon nehezen tanultam meg bármilyen verset, cserébe nagyon hamar elfelejtettem és semmilyen értelmét nem láttam az egésznek.
Egy dolgot nem szeret a suliban Kami: "Utálom a környezetet". Mármint a környezetismeret órát. Ezt a napközis tanítónéni tartja nekik, s nagyon komolyan veszi, elvárja hogy - szerintem is - értelmetlen dolgokat kívülről megtanuljanak. Például minek kell tudni egy elsősnek, hogy mik az életfeltételek? És ez miben különbözik az életjelenségektől? De fő, hogy a lelkesedés megvan. "Nem értem, hogy Bálint miért nem szeret iskolába járni."- szokta mondani Kami. 
Torta, gyertya és tűzijáték jár az ünnepeltnek:

Nincsenek megjegyzések: