Hajvágás előtt fotózkodás

Az a szokásunk, hogy hajvágás előtt (és után) lefotózzuk a gyerekeket. Ha nagyon félresikerül a művelet, akkor legalább a kép megőrzi, milyen csinos is volt korábban... Ez most megint egy ilyen hajvágási előtti fotózkodós bejegyzés.

Bálint hajvágás előtt 2010.januárban

Balázs hajvágás előtt 2014. februárban

Apuka két hajvágás között mindkét képen.

Vannak dolgok, amik nem változnak...

2010. december 3.

 2014. február 22.

Csak a nézőközönség szaporodott meg.

Balázs, a harcias

A Mikulás hozott kardokat (puhát), a Jézuska pedig sisakot. Balázs előszeretettel harcol, bárkinek nekimegy, nem mérlegelve (vagy optimistán megítélve) az erőviszonyokat. 

Határozott fellépés, kíváló eszközhasználat...

A határozott fellépésben egyébként is erős. Ma végre újra mentek a gyerekek intézményekbe. Balázs két hét távollét után érkezett a bölcsibe: kivágta a bejárati ajtót, sietve betrappolt és az öltözőhelyiség közepén megállva egy hangos "siastok!"-kal hívta fel magára a figyelmet.

A téli betegségszezon

Van annyi ujjam (a lábat is beleszámítva), hogy meg tudjam rajtani számolni, november óta hány olyan nap volt, hogy mindhárom gyerek ment az intézményekbe. A gyenge részvétel csak kis részt köszönhető az utazásoknak, sokkal inkább az idei nagyon erős betegségszezonnak. Bálint tegnap kezdte meg az 5. hetét itthon, leszámítva azt a két napot, amikor épp egészségesnek nyilvánították és ment. Persze ő ezen annyira nem bánkódik, itthon jobban szeret lenni.

Én persze - még mindig - mindent elkapok, így most éppen a gyerekekkel együtt az idei szezon 2. tüdőgyulladását gyűrjük. A konyha átalakult gyógyszertárra, a szobákat beborító zsepik kordában tartására pedig jelekkel ellátott dobozos tárolók kerültek felállításra.

A múlt heti lázas pilledésből erre a hétre azért sokat javult a helyzet. Mármint az egészségügyi státusz sokat javult, de valójában ezek a legnehezebb napok: a gyerekek már elég jól vannak a rosszalkodáshoz (de nem elég jól egy egészséges igazoláshoz), s már kellően régen itthon vannak ahhoz, hogy nagyon unatkozzanak. Ilyenkor jön az őrjöngés... Felvetettem Tóninak, hogy ezen a héten menjen táppénzre a gyerekekkel. Hirtelen nagyon sok dolga lett...

Bálint bókol

Fodrásznál voltam, aki hajsütő vassal begöndörítette a hajam végét. Délután az autóban ülve kérdezem Bálintot:
- Észre sem vetted, hogy új frizurám van?
- De igen. Annak ilyen a haja, aki sosem fésülködik.

Kamilla művésznő

Bár mostanában nem gyakran fordulunk elő az oviban, ha mégis megyünk, akkor hozunk is valamit. Reggelente, mikor Bálint bemegy a csoportszobába, biztosan a szőnyegre megy építeni, autózni a haverokkal. Kamilla pedig szinte minden esetben az egyik asztalhoz megy, ahol addigra már némi foglalkozásba, rajzolásba, festésbe kezdtek a többiek. A napja nagyon szorgosan telik, minimum három papírt találok a szekrényében a nap végén. A legtipikusabb alkotása, hogy icipici karikákkal rajzolja tele a papírt, csupa élénk színnel. Ezen túl néha festmények is előkerülnek a "projekttémához" kötődően (pár hetente mindig új témát dolgoznak fel, ahhoz kapcsolódik az összes foglalkozás). Legutóbb autó projekt volt az oviban, most pedig madár. Íme néhány műalkotás Kamcsitól:

2. sítábor: Turracherhöhe

Fellelkesülve a január eleji síelésen, a hónap végén megint sítáboroztunk. Ezúttal Bali és én is elkísértük a síelőket. Nagyon szép pályaszálláson voltuk. Kilátás az ablakunkból a tóra, ahonnan minden irányba indultak fel a sífelvonók:

Ám a szép környezetet igazán csak egy napig élveztük, mert utána már nem sokat láttunk: végig szakadt a hó. Pedig már odaérkezésünkkor is volt belőle jócskán. A gyerekek mögött a teraszon ember magasságú hófal, afölött pedig a sípályák is látszanak szintén a szobából:

Amíg a többiek síeltek, én Balival ütöttem el az időt. Minden délelőtt az volt a program, hogy elhúztam őt szánkóval az egyetlen boltba, ami a környéken volt. Balázs, mondjuk ki, utálta a szánkót. A lejtőn lefelé csúszás szóba se jöhetett, egyenes terepen lassan húzva is túlélőpózt vett fel a szánkón:

A boltba tartó út kifejezetten nehéz volt, mert fújta a szél az arcunkba a havat, ami állandóan szakadt. Odaérve a napi bevásárláson túl némi csokis keksz is mindig került a bevásárlókosárba, ez volt Bali jutalma a kitartásért. Balázsnak éppen ezért a "sítábor" nem más értelmet nyert, mint hogy ül egy kicsit a szánkón, cserébe kap valami finomságot. 

Bálint és Kami viszont most is nagyokat síeltek. A minicsoport: (balról az 1. Kami, 3. Bálint a gyerekek közül)

Bálint nagyon várta már a síversenyt, biztos volt benne, hogy most ő nyeri az aranyat, mert egyetlen kaput sem hagy ki. S tényleg nem hagyott ki egyetlen kaput sem, de ezúttal is ezüstérem lett a jutalma. Szerencsére azonban ez nem viselte meg a lelkét, sőt ezúttal  nagyon bátran kiment, átvette az érmet és az oklevelet.

Sőt, némi tétova integetésre is futotta közönség felé:

Mivel a minicsoportban ezúttal is Kami volt az egyetlen lány, ezért neki aranyérem járt. Annak ellenére, hogy szegény egy akkorát esett, hogy még este is jöttek oda másik szülők érdeklődni, hogy Kamilla hogy van. Szerencsére jól volt. A frissen esett hóban azonban elakadt a léce, Kamcsa pedig arccal hegynek lefele befúródott a szűz hóba. Becsületére legyen mondva, utána még egész nap síelt...