2011. április 17., vasárnap

Kamilla egy éves lett

Kiscsibe számokban: 1 év, 73cm, 47-es fejecske, 8 fog és - mivel a múlt héten ismét vendégünk volt egy fosós vírus -, most épp csak 8,28 kg. Bálint pont 1 kilóval volt több az első szülinapján. Lehet, hogy a súlykérdésnek is köszönhető, de Kamcsinak olyan igazi csajos fogása van. Nem masszív, hanem olyan kis hajlékony, törékeny.
A kreol bőrről még nem is tettem említést. Sokan megjegyzik, hogy biztosan sokat vagyunk a szabadban, mert olyan jó színe van ennek a leánynak. Főleg hozzám képest.
Igazság szerint Tóni és Kamilla télen is fel tudnak mutatni a fehértől különböző bőrszínt, míg Bálint és én inkább hipóreklámarcnak készülünk.

Szókincse pár szóféleségre korlátozódik: tá-tá (pá-pá), nen (=nem), ana (=anya). Ez utóbbit elég gyakran mondja, úgyhogy lehet, hogy mást is jelent. Egyszerű mondatokat (pl. gyere ide) megért. S - most még - teljesíti is.
Kapaszkodás nélkül feláll, s rövid ideig álldigál is önállóan (kb. úgy, mint aki épp a dolgát végzi). A kanapé mellett lépeget, ha van valami vonzó cél.

Kamilla két dologra nincs nagyon rákattanva. Az egyik az alvás. Már 2. hónapja csak egyszer alszik napközben, azt is csak keveset. Legalábbis kevesebbet, mint Bálint. Éjjel is persze kelünk, s a légyzümmögésre is felébred a csaj.
A másik ilyen dolog az evés-ivás. Ezzel kapcsolatban nemrég nagy fába vágtam a fejszémet. Bele is törött. A helyzet ugyanis az, hogy mivel Kamilla még mindig szopizik, s semmilyen más folyadékot, semmilyen más formában nem hajlandó elfogadni, ezért pár óránál hosszabb időre az elmúlt egy évben nem tudtam elszakadni itthonról. Nem mintha most Föld körüli utat terveznék, de hát mégis. Ráadásul a kényszer is úgy hozta, hogy nemrég be kellett vetni más itatási módot is. Ugyanis 11 gondtalan hónap után az utóbbi hónapot tejcsatorna-elzáródás, sebesedés, repedezés keserítette meg. Na gondoltam, akkor itt az alkalom, hogy az elválasztást megkezdjük, de legalábbis bevezessünk mást is. Hát Kamcsika nem így gondolta. Inkább éhezett, szomjazott. Pohárból egy-két kortyot nagy lelkesen megivott, aztán elkezdett bugyborékolni, ami nagyon tetszett neki. A cumisüveggel való ismerkedés ennél is érdekesebben alakult. Két napig sírt tőle, 3.-4. napon már szívesen rákapott, hátradőlt, nézte a plafont és várt. Várt arra, hogy belefolyik magától a manna a szájába, s időnként nyelt egyet. 90 ml volt a maximum elfogyasztott mennyiség (ekkor már nagyon éhes volt). 5. napon feladtam, s mivel rendeződtem én is, visszatértünk a régi kerékvágásba...

Boldog szülinapot Kicsilány!

3 megjegyzés:

Timi írta...

Isten éltesse sokáig! :)

Kriszti írta...

Boldog szülinapot Kamilla!
Dánielék

Viki írta...

Boldog szülinapot Kamillának!