2011. augusztus 6., szombat

Félidő

Ma vagyunk félidősek III. Antallal (most ez a munkanév), azaz betöltöttem a 20. hetet. Bálinttal beszélgetünk a minap:
Anya: - A kisbaba kislány lesz vagy kisfiú? (hülye kérdés, mert már tudjuk)
Bálint: - Kislány.
Anya: - Inkább legyen kisfiú. (A 18 hetes UH szerint is)
Bálint:- Jó.
Anya: - És hogy hívjuk majd a kisbabát? (újabb hülye kérdés, bár ezt még nem tudjuk)
Bálint: - Kisbabának. (Téma lezárva)

Szóval kisfiú lesz, most már - szinte - biztos. Még az UH napján - kissé azért fájó szívvel - összecsomagoltam a rózsaszín kisruhákat Vikinek.
Továbbra is aggaszt, hogy nagyon sokat fáj a hasam, főleg kétoldalt alul. Az előzőekben szerintem nem volt ez így. Pedig azt hinné az ember, hogy a harmadik babavárásra már kitágult és megnyúlt minden, ami csak létezik. Tóni szerint inkább elfáradt. "Fáradt" pocak:

Bálint érkezését anno sok készülődés előzte meg, ám Kamcsi érkezése előtt minimális felkészülés volt (plusz egy ágy és egy szekrény beszerzése). Most viszont újra nagy készülődésben vagyunk, mert új gyerekszoba kell. A mostaniban már nem fér el újabb ágyikó. Tóni ennek jegyében lakásokat néz, én pedig a gyerekszobát tervezek a mostani mindenes szoba (dolgozó-játszó-vendég szoba) helyére. Az aktuális szín nálam továbbra is a fehér, főleg ha az a bútor színe, pl. ilyesmik. Aktuális kedvenc a játszókuckós ágy. Az aktuális dilemma pedig az, hogy a 160 cm-es ágy hány éves koráig elég a gyereknek.
Szóval - a jelen állás szerint - Bálint és Kamilla új szobát kapnak, Kisbabó és Mami pedig a mostani gyerekszobába költözik. Aztán idővel majd nemek szerint csoportosulunk és a fiúk kerülnek egy szobába, de ennyire most ne szaladjunk előre... Egyenlőre a leendő gyerekszobában felhalmozott irdatlan sok holmink elhelyezése van napirenden.

Ui.: Ma van a hatodik házassági évfordulónk.

1 megjegyzés:

Timi írta...

Gratulálok az évfordulóhoz! Nekem is most vannak olyan fájdogálások, nyilallások, húzódások oldalt alul, és én is pont ezt gondoltam, hogy hogyhogy harmadszorra...? de a doki szerint csak szalagok nyúlnak, nem probléma, magnézium segített!