Aranyhaj elveszítette fürtjeit

Úgy alakult, hogy Kaminak minden évben ősszel levágattuk a haját. Aztán nőtt-nőtt, nyáron már elég hosszú volt ahhoz, hogy copfot csináljunk neki, ami a melegben és a vízben praktikusnak is bizonyult. Aztán ősszel levágattuk. Most ősszel azonban közölte, hogy ő meg szeretné növeszteni a haját. Hogy mekkorára? Hát mint Aranyhajnak. Így aztán elmaradt a fodrászolás. 

Kb. egy hónapja  elkezdte mondani, hogy ő bizony mégiscsak rövidebb hajat szeretne, meg is mutatta mekkorát: elég ha a füléig ér. Miután megbizonyosodtam róla, hogy komolyan gondolja (azaz még két múlva is ez volt a véleménye), nem kellett kétszer mondania: vágattunk. 

Bár mindenki nagyon dicséri fürtjevesztett Kamillát, nekem azt hiszem hosszabb, szépen befont / copfozott hajjal jobban tetszik. De pont itt van a bökkenő: szinte soha nincsen neki szépen befonva, becopfozva, mert ehhez senkinek sincs türelme. Sem neki, sem nekem. Szóval igaza van a leánynak, tényleg jobb ez így.

Kami esete a begyulladt tejfoggal

Ősz elején csúnya fekete lyukat fedeztem fel Kami két felső foga között. Az alsó fogak jobban szem előtt vannak, a felsőket nem gyakran vizslattam. Nem volt mit tenni, el kellett menni fogorvoshoz. Hiába mossuk mindhármuk fogát ugyanúgy, s étkeznek nagyjából hasonlóan, Kaminak több foga is kilyukadt, míg a fiúk fogazata szerencsére ép. Ahogy a fogorvos néni mondta: valaki saroktelket örököl, valaki rossz fogakat. Ismerős dolog ez, sajnos én is gyakori vendég vagyok a fogászaton.

Amikor Kaminak először említettem a fogorvost, pánikba esett. Csak egy hét múlvára kaptunk időpontot, addigra szerencsére megnyugodott. Fanni néni, a gyerekfogorvos negyed órát töltött azzal, hogy mindent megmutatott Kaminak, lifteztek a fogorvosi székben stb. Csak ezután jött a fúrás és a tömés. Kami egy hős módjára feküdt és tátotta a száját. Össze-vissza dicsérték, aminek hatására Kami büszkén és teljes lelkesedéssel távozott. Szükség is volt erre, mert többször kellett menni, részben mert kiesett a tömés.

Még jó, hogy nem a fiúkkal történt ez az eset. Ők biztosan nem bírták volna ilyen fegyelmezetten a dolgot. Elég ha csak a korábbi sebészeti látogatásainkra gondolok. Kami az állának összestoppolásait is ugyanilyen türelemmel és mozdulatlanul viselte... 

Na de aztán egyszercsak megjelent egy nagy hupli az egyik tömött fog mellett az ínyen. A fogacska elhalt és begyulladt. Felfúrták, a gennyet kifolyatták, a fogat nyitva hagyták. Emiatt minden evés után tisztítani kellett (elvileg). A gyulladás nem ment le (emiatt vagy sem, visszatérő láza volt másfél hétig), aztán antibio kúra. Ez végre levitte a búbot, a gyulladást, de hamar visszajött a búb. Ekkor már fogtam és én felszúrtam neki az ínyét, kifolyattam a cuccot és bejelentkeztünk egy foghúzásra. A foghúzás a végső, amit egy gyerekfogorvos javasol, mert a maradandó fogak növekedésében a tejfog idő előtti eltávolítása állítólag nagy galibát tud okozni, de itt már szerinte sem volt más értelmes választás.

Így ma reggel kihúzták Kami fogát. Kamilla ismét egy hős volt, pedig most már érzéstelenítőt is kapott, azaz volt szuri is (az eddigiek szuri nélkül mentek). Most már csak azon kell izgulni, hogy a hátramaradt seb ne gyulladjon be, illetve a keletkezett hézag miatt nem kezdjenek el szétcsúszni a fogak... Na meg hogy több fogacskával ne járjunk ennyire pórul....

Búcsú a dobozoktól

7 hónap után most búcsút vettünk a lakásban lévő utolsó költözős dobozoktól is!  A pincerészben azért még van, de lakótérben már csak egyetlen egy: Balázs kis doboza, amiben a kincseit áthozta, s azóta is ott éktelenkedik - mostanra már borzalmas állapotban - a gyerekszobában. De a többi dobozt felszámoltuk. Nagy előrelépést jelentett, hogy december elején végre teljesen elkészült a konyha. Egy konyhabútor iszonyú mennyi cuccot elnyel (és kiköp). S most végre a fürdőszobabútorok is meglettek! Eddig egymásra halmozott cipődobozokban tároltam a piperecuccokat. Tuti mindig az kellett, ami legalul volt...
De most megszüntettük a cipődoboz tornyokat. Szombat reggel először a gyerekek végeztek némi látványtakarítást az új szerzeményen.

Aztán ügyes apukájuk beszerelte a lámpákat, majd pár órányi kidobozolás és estére kész!

Most, hogy már több mint fél éve itt lakunk, a gyerekek még mindig emlegeti a régi helyet. Érdekes egyébként, hogy a három gyerek közül pont a legkisebb az, aki leginkább. Balázs néha azt is kéri, hogy menjünk vissza körbenézni. S a minap közölte, hogy ha innen is elköltözünk, akkor ő már igazán sírni fog...

Emberünk, Balázs szerint

Bálint nap

Bálint idén is nagyon számon tartotta a névnapját. Tervezgette kit hív meg. Mivel az iskolából csak két kisfiút szeretett volna vendégül látni, cserébe az oviból minden régi barátját, ezért lebeszeéltem róla, hogy együtt hívjon meg mindenkit. Az új barátokra nem sok figyelme maradt volna, ha itt van a régi ovis csapata. Így első körben velük ünnepelt. Hozták a papírformát, két órányi őrült rohangálás, kardozás és csatázás volt a kezdő program. Aztán sikerült őket leültetni egy kis házikosztos ebédre.

Pontosabban majdnem mindenkit sikerült leültetni, mert Balázs inkább a konyhaasztal alatt hisztizett, mondván ő most is ott akar enni, ha már egyébként mindig ott eszünk...

Majd megjött a torta is. Természetesen csoki. Természetesen onnan (ahonnan mindig).

 Volt öröm, annak ellenére, hogy az ünnepelt volt az egyetlen, aki (akkor) nem kért belőle...

Téli homokvár

Most, hogy február elején kitavaszodott, a játszótéri homokozás is napirendre került. Kesztyűben.

Bálint első bizonyítványa

A múlt héten Bálint megkapta az első féléves értesítőjét. Igazából már negyedévkor is kapott valami értékelést, de azt decemberben sikerült csak elolvasnom, mert sokáig nem tudtam belépni az elektronikus ellenőrzőbe. A félévit aztán megkaptuk papír alapon is. 

Bálint nagyon meg lett dicsérve a szép bizonyítványért, a tanító néni pedig igazán nagyvonalú volt az értékeléskor. Persze ezt a szöveges értékelést nehezebb jegynek megfeleltetni, mint a százalékokat, amit a felmérőkre kapnak. Bálint azokban inkább közepesen jól szerepel. Nagyon figyelmetlen és összecsapja a dolgokat. Mostanában rendszeresen azzal múlatjuk az időt, hogy az iskolában megírt házit itthon kiradírozom és Bálint újraírja egy vállalhatóbb külalakkal. 

Mindenesetre mi meg vagyunk elégedve a helyzettel, hiszen Bálint szeret iskolába járni. Ez a legfontosabb. A tanító néni szerint még mindig olyan, mint egy nagy ovis. Az első két órán még képben van, aztán már nem tud figyelni, szétcsúszik, elfárad. Végülis ha az első két óra matek és írás, akkor ez nem gáz. Ha ének, tesivel kezdenek, akkor már kellemetlenebb.

Bálint mindenben későn érő típus volt eddig. Miért lenne ez másképp az iskolával?