2016. augusztus 27., szombat

Kirándulunk :-)

Hosszas kihagyás után ismét belekezdtünk a kirándulásba. A gyerekekről megállapítottam, hogy gyengék, nem kellően kitartóak, nem bírják a monotonitást. Ezeken gondoltam fejlesztünk az erdőben. Az ihletet az is adta, hogy pár hétvégén felmentünk a Költő utcai strandra, ami nincsen különösebben messze, cserébe a gyerekek különböző fájdalmakra panaszkodtak (lába, hasa, oldala, mindene), folyamatos mennyit kell még menni kérdéseket ismételgettek és úgy általában nem úgy tűnt, hogy 1 km-nél többet le tudnának gyűrni.

No erre húztuk rá Kovács Lacival a Gerecse meghódítása programot, ami az eredeti tervek szerint a Tatabányai Turultól indult volna az Agostyáni szőlőhegyig. No ez ránézésre 18km-nek tűnt, így fel kellett adni, lett helyette Vértesszőlős - Agostyáni arborétum, ez kb 9 km.

Az első óra a várakozásoknak megfelelően telt. Mennyit kell még menni? Fáj a lábam! Éhes vagyok! Szomjan halok! Én már nem bírom tovább... Gyerekek megszívták. Kitartó felnött különítményünk vitt szendvicseket, kulacsokat. Gyerekeket viszont max kézfogással támogatta a haladásba. Kamilla olyan fél óra után teljesen készen volt, sírt is. Balázs haldoklóként vonszolta magát. Reméltem gyerekekben ez nem fog mély élményt hagyni...

Kb. egy óra "kirándulás" után aztán valahogy belátta mindenki, hogy most ez van. Kamilla előre szaladt, virgonckodott. Elkezdték felfedezni a tereptárgyakat - sziklára másztak,


alternatív útvonalat kerestek, véletlenül sem az úton jöttek,


Aktívan dobáltak, szinte mindent, mindenhova, de leginkább ha volt víz, akkor abba,


És persze a rönkre mászás sem maradhatott el.


Így aztán a második két óra kirándulás szerűen telt. Az erdőben találkoztunk 2 családdal 1-1 percre. Illetve találtunk egy komolyabb tűzrakó helyet, ahol a rutinos túrázók szalonnát és virslit sütöttek. Nem egy normafa élmény volt...

A túránk végén nagypapa szedett össze minket az arborétum bejáratától nem messze és már mentünk is a tatai Fényes strandra, ahol a kirándulásban megfáradt gyerekeink fél7-ig ugráltak, úsztak, kergetőztek és egyáltalán nem mutatták a fáradságnak a szikráját sem.

Bennem sem múlt el a lelkesedés. Legközelebb mi is viszünk gyufát, rakunk tüzet, ezt elhatároztam. 





Nincsenek megjegyzések: