Az úgy kezdődött, hogy van iskolabüfé. Büfézni a kicsiknek azonban tilos, de a negyedikesek hetente egyszer pénteken délután büfézhetnek. Első ilyen pénteken az idei tanévben Bálint mély letargiában várt engem, s közölte hogy ez élete legrosszabb napja. Ugyanis minden osztálytársa bevásárolt a büfében (persze csupa édességet), de ő nem tudott venni semmit, mert nem hozott pénzt. És egyébként is, neki otthon sincs pénze, bezzeg az XY heti 500 Ft zsebpénzt kap csak úgy, s már összegyűlt neki 20eFt. Ő pedig nem kap semmilyen zsebpénzt.
Tóni nem volt híve annak, hogy zsebpénzt kapjon, csak azért mert megint eltelt egy hét. A nyomás azonban ott volt, ezért jobb híjján teljesítménnyel lehet pénz keresni. Nem iskolaival, hanem otthonival. Na ez odáig fajult, hogy Bálint kért egy listát, hogy melyik házimunka mennyit ér, hogy tudja, mennyi bevételre tehet szert. A versenybe Balázs is beszállt, így most azon megy az osztozkodás, hogy ki pakolhatja be a mosogatógépet, szombat délelőtt ki fog porszívozni és ki mikor nyír füvet. Balázs egyébként a legtudatosabb ebből a szempotnból, ő már Balcsin is képes volt órákat szívni az út mentén szörpárulással, csak hogy megvehessen magának valami oltári nagy hülyeséget a boltban. S hogy Kamillával mi a helyzet? Hát őt teljesen hidegen hagyja ez a történet. Őt semmilyen külső ösztönzés (a pénz vagy egyéb jutalom) nem mozgatja, marad a belső motiváció. De egyelőre nem jelentkezett, hogy porszívózni szeretne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése