2008. november 24., hétfő

Eszünk, beszélünk, TV-t nézünk

Bálint sok téren hálás baba. Egyik ilyen az evés. Eddig általában mindenkit megleptem azzal, hogy Bálint már hetek óta stabilan csak 4x eszik. Azt is nappal. Ő is így kívánja, nekem is nagyon kényelmes, s a gyerekorvosunk szerint pedig ez a normális. Bár olyat is hallottam, ugyanemiatt vkit leszidott a gyerekorvos, miszerint min 5x-i étkezés kell. Ez kb. olyan, mint a hason-háton altatás vita. Na de visszatérve az evésre és a hálára. Bébink egy kiadós tejadag után is úgy tátja a száját, ha közelítek a kanalas D-vitaminnal, mint aki nem evett egy napja. Szépen be is nyeli. Nagy zabás lesz. :-)
Bálint rohamosan fejlődik egy másik területen is, ez pedig a "beszéd". Akár 1 órán keresztül tud a játszószőnyegen beszélgetni a macikkal és más a feje fölé akasztott állatokkal, amiket ütöget is.
A kisfilm 4 epizódból áll: ütemes rugkapálás, siránkozós magyarázás, lefagyás, elkeseredés.

A médiát is nagyon szereti. Minap az esti híradó alatt szintén a játszószőnyegen legeltettem a bébit, aki gyanúsan csendben volt. Nem csörögtek az állatok, nem volt gügyögés. TV-t nézett. Azóta esténként közösen nézzük a híradót. A tévézés tiltását majd később kezdjük el. :-) Dokumentált - és utólag feltöltött - esti TV nézés:

Nincsenek megjegyzések: