Nagypapa fárasztás

Vasárnap esténkénti standard program palacsinta-menüvel kiegészítve.

A kedvenc játékok mostanában

Sokáig tartotta magát a jelmezesdi, mint kedvenc elfoglaltság. A jelmezbe öltözés még ott van a top 10-ben, de mostanában a kész jelmezek helyett a saját kompozíciók gyártása került előtérbe. 

Az első helyre viszont egy új játékforma került. Önállóan találják ki és számos variációban megismételhető. Előny: Sokáig tart és mind a három gyerek nagyon élvezi. Hátrány: Sajnos a romok felszámolása néha még tovább tart. Ez az új játék pedig nem más, mint a ház/hajó/vár építés. A kivitelezés lényege, hogy az összes játékot, mesekönyvet, ágyneműt, s alapvetően mindent ami mozdítható, egy kis területre (mondjuk egy szőnyegre) össze kell gyűjteni és ott tenni-venni.

Ez itt egy ház, amiben dolguk végeztével megérdemelt pihenésüket töltik a lakók:

Ez pedig egy, a nappali közepére épített vár,

amiben Bali épp csemegézik valamit:

Kamilla 4 éves

Kami 4 éves lett. 16,8 kg, 104 cm és 26-27-es lába van.

Az ovival való viszonya még mindig nem annyira pozitív, mint amennyire a bölcsivel volt. Mai napig reggelente, mikor visszük Balit a bölcsibe, Kami is beles a volt bölcsis szobájába, keresi Tündit, a volt gondozónőjét. Időnként kifejti, hogy ő nem akar oviba menni, mert otthon jobb. Egy nagyon jó barátnője van az oviban, Lia, mindig mindent vele csinál. Amióta jó idő van és többet vannak kint, Bálinttal is találkozik az udvaron vagy a teraszon. 

Amikor megyek érte, mindig valamit éppen nagyon rajzol, alkot az asztalnál a többiekkel. Ha épp nagyon dolgozik, akkor mérges is rám, hogy akkor megyek érte. Ilyenkor meg kell várni, amíg befejezi az alkotást, s begyűjti a mappájából az összes aznapi rajzát (napi átlag 5-6 papírt viszünk haza), amit aztán közösen áttekintünk. Szuper kis emberfigurákat produkál. Még arra is van gondja, hogy szempillát rajzoljon nekik.

Nem egy nagy evő a leányka, inkább eszeget. Még mindig, illetve már megint rengeteg tejet iszik. Tavaly szeptemberben egyik napról a másikra nem kért egy csepp tejet se (szerintem besokallt), de jó pár hónap kihagyás után egy ideje megint visszaszokott. Tóni beígérte neki, hogy négy éves korában az éjjeli pelustól és a cumisüvegtől is búcsút veszünk. Igen, igen, még mindkettő tartja magát. A kettő egyidejű megvonása feltételezi egymást, mert ha cumisüvegből ledönt lefekvés előtt fél liter tejet (ahogy Balázs is), akkor biztosan lesz éjjel pisi. Ha meg nem kap cumisüveget, akkor valószínűleg nem fog annyit inni. 

Volt nagy hiszti tegnap este, amikor Tóni beváltotta az ígéretét. Végül megvigasztalódott azzal, hogy kapott egy rózsaszín szívószálat, amivel kiszürcsölhette a kecsketejet az aranyhajas pohárból. 

Pár óra múlva aztán pizsi és lepedőcsere következett az éjszaka közepén. Még dolgozunk az ügyön. Várom már azt a pillanatot, amikor Bali is leszokik teljesen a pelusról és nem kell többet a DM-ből tonnaszámra hazacipelnem a nagy csomagokat. Egyszer rászánom magam és kiszámolom, hány darab pelenkát vettünk, mióta Bálint megszületett.

Kamika alvásigénye továbbra is elmarad a fiúkétól. Pontosabban mások az alvási szokásai. Ha Bálintot letesszük aludni este vagy délután, ő akkor is elvan az ágyában egy ideig, ha nem alszik: álmodozik. Aztán szép lassan elnyomja az álom. Kami egyik pillanatban még tesz-vesz, de semmiképpen nem fekszik szép nyugodtan, aztán hirtelen bealszik. Az ébredés is így történik. Mélyalvás az egyik pillanatban, majd ágyból kipattanás a következőben. Továbbra is ő az aki, aki éjszakánként felkel, akár többször is, átjön hozzánk aludni. Ha Tóni elutazik, Kami rendszeresen velem alszik a nagyágyban apukája helyén. 

Szépen, önállóan öltözik. Sajnos azt is önállóan dönti el, hogy mit vesz fel. A ruhadarabok ízléses kombinálása még nem mindig sikerül. Imádja a lányos játékokat. Bali ebben sokszor társa, ő is elbabázik Kamillával. Hasonlóan népszerű játék a papás-mamás. Minden szereplő adott: Bálint az apa, Kami az anya, Bali a baba. És Bali ilyenkor hihetetlen szófogadó tud lenni, azt teszi, amit anya (=Kami) mond.  A problémák ott kezdődnek, ha Balinak már nincs kedve szót fogadni anyának...

Vasárnap délelőtt - Városnézés Budapesten

Vasárnap délelőtt Budapesten turistáskodtunk. Megnéztük a négyes metrót, az építészeti díjat nyert megállókat. Aztán a felújított Kossuth tér volt a következő cél. Odajutásunkat némileg nehezítették a maratont futók. Mire végre újraindult a villamosközlekedés, Balika feladta a küzdelmet és bedobta a szunyát. Benne valószínűleg nem hagyott mély nyomokat az új Kossuth tér.

A Szabadság téren már ismét ébren volt. Találós kérdés: hogy jutnak ki az érintettek a szökőkút közepéről, anélkül, hogy vizesek lennének? (És hogy jutottak be?)

Nem, ez nem érzékeli a súlyt, ha valaki a közelébe lép, nem áll meg. Résen kell lenni, mikor áll le egy kis rész magától, s akkor kell átfutni.
Némi olasz street food után már úton hazafele:

Szombat délután - János Kórház és Kami szülinapja

Hazatérve Ábel délelőtti zsúrjáról, megkezdtük a készülődést Kami délutáni családi születésnapi ünneplésére. A nagy készülődésnek öt perc után Kamilla sírása vetett véget. Mai napig rejtély, hogy mi történt, mert Kami nem mond semmit, mi meg nem láttunk semmit, pedig Balit nem számolva nyolcan voltunk még otthon. Kami egyszercsak sírva jött hozzám, álla vérzett. Szabályosan szétnyílt rajta a bőr. Pont olyan volt, mint anno Balázsé, s erről se tudtuk meg, hogyan keletkezett.

Hétvége lévén egyetlen helyre mehettünk, a János Kórházba, ahol a 24 órás gyereksebészeti ügyeleten kisebb tömeg várakozott. Szerencsére kiderült, hogy ők az ügyeletes doktornő visszarendelt betegei voltak, s friss betegként miként valaki más hamar ellátott. Egy éven belül harmadszor ragasztották össze a leányka állát. Szerencsére egy nagyon kis diszkrét kötés került rá. A nagy ijedség után Kami hazafele elaludt az autóban, s közel két órát aludt ott. Már minden vendég megérkezett, amikor kivettük a kocsiból. Nem volt nagyon feldobva, így a szülinapi ünnepség szomorkás hangulatban kezdődött az ünnepelt részéről. 

Szerencsére ez nem tartott sokáig, hamar elfeledkezett a nagy bánatról. 

Itt már vacsorához készülődik a gyerekasztal (szegény Bali kiszorult a felnőttek közé):

Vacsi után torta. Természetesen belül csoki. S lányról lévén szó, a külseje sem volt mindegy. Rózsaszín aranyhajas tortára vágyott az ünnepelt.

Nem kellett csalódnia, mert lett aranyhajas torta innen.

Kaminak megvan az az előnyös tulajdonsága, hogy a praktikus dolgoknak is tud örülni. Nevezetesen a ruháknak, főleg ha az rózsaszín, vagy masnis, vagy csillogó, de legjobb, ha egyszerre mindegyik teljesül. Így mindenkitől nyári pólókat, ruhácskákat kértünk és kaptunk. Kamilla ezeket nem engedte elrakni, kimosni. Szépen összehajtogatta, naponta más-más szettet választ ki magának és azóta is minden reggel valamelyik új darabban pompázik.

Szombat délelőtt - Ábel szülinapján

Mostanában némileg le vagyok maradva az események dokumentálásával, azaz hogy mikor hol jártunk, mit csináltunk. Utólag már nem rögzítek, de egy aktuális hétvégéről szóló több részes beszámolóval igyekszem kompenzálni.

Szombat délelőtt Bálint barátjához, Ábelhez voltunk hivatalosak szülinapi zsúrba. Balit Apára hagyva Kamillával és Bálinttal mentünk. Velük ilyenkor már nem sok teendő van, így nyugodtan lehet beszélgetni sorstársakkal (gyerekeit zsúrba vivő szülőkkel) és egy-egy szabad pillanatában a házigazdával is. 

Némi megnyugvással tapasztaltam, hogy nem csak nálunk nem működik a zsúrokon a szervezett játék. Ábel anyukája is lelkesen próbálta lekötni a gyerekeket, de csak próbálkozás maradt.

Kalózparti volt, bár Kamcsi és Bálint nem tűrte meg magán a szuper kalózkendőket, amiket maguk festettek a házigazdák. Minden, még a tortán lévő gyertyák is kalózfejet ábrázoltak. Délelőtti zsúr révén tízóraira kaptunk tortát, aztán búcsúzóul egy pizza ebédet. 

A fiúoldal tortázik:

És a kisebbségben lévő lányok jelentkeznek a marcipánért:

A pizzázás után pedig siettünk haza, mert otthon már várták Kamillát a keresztszülei, hogy aznap délután megünnepeljük az ő szülinapját is...

Fejlesztünk és remélhetőleg fejlődünk is

A minap megérkezett postán a papír, hogy menjek beíratni az iskolába Bálintot, hiszen augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, tehát iskolaköteles. Szerencsére van egy másik papírunk is, miszerint az óvoda továbbra is óvodai nevelést javasol neki. Így ezzel a két papírral kell elmennünk a beiratkozásra.

Így van még másfél év az iskoláig. Sok is, kevés is, de már készülünk.

Amikor Bálint szeptemberbe csoportot váltott, s ismét középsős lett, nagy reményeket fűztem az új csoporthoz, s az új óvónőkhöz. Pár hónap alatt azonban beláttam, hogy attól, hogy újak a körülmények, Bálint még a régi. Azaz ő egész nap a kis barátaival (az új csoportban is komoly kis klikk alakult) tologatja az autókat a szőnyegen. Arra pedig relatív kevés az óvónői kapacitás, hogy minden nap motivációs tréninget tartsanak Bálintnak, hogy ugyan kapcsolódjon már be a foglalkozásokba.

Próbálkoztam azzal, hogy adott napokat erre kijelölve itthon foglalkozom célzottan Bálinttal. Ennek mindig az lett a vége, hogy a két kicsi odajött, lelkesen bekapcsolódott, Bálint pedig lelépett, amint alkalma adódott. Más megoldás kellett tehát. Eljutottunk egy fejlesztő pedagógushoz, aki óvónői, tanítói és gyógypedagógusi képzettséggel is rendelkezik, így minden oldalát látja a dolognak. Január óta foglalkozik heti egyszer Bálinttal, aki bár nehezen szánja rá magát a foglalkozásra, de ha már elkezdte, csinálja. Sőt tegnap, amikor előkerültek a színezők, azzal az ötlettel állt elő, hogy "csináljunk foglalkozást, mint Mariann nénivel". A színezés egyébként kedvelt tevékenység, erről a hűtőnk is tanúskodik. 

De rajzolás nincs.

Én: - Gyere Bálint, rajzoljunk várat.

Bálint: - Üres papírra nem tudok.

Azaz ha nem színezni kell, hanem önállóan megrajzolni valamit, azt meg se próbálja. Viszont most már szépen leteszi az alkarját az asztalra, nem az egész keze mozog színezéskor, csak a kézfeje és a laza fogás helyett mostanra már szépen megcsippenti a ceruzát, ha akarja. De ez saját bevallása szerint "olyan fárasztó". Vannak tehát apró sikerek. Ugyanakkor Mariann, a fejlesztő pedagógusunk a foglalkozások mellett mozgásfelmérést és az alapján kiegészítő tornát javasolt. Elmentünk hát mozgásfelmérésre, ahol egy nagyon-nagyon szegényes bizonyítványt kaptunk, azaz egy durván lehúzó szakvéleményt. Ez alapján még egy BNO-kódra is sikeresen pályázhatnánk (mondta a felmérő ember), ami persze nem egy kívánatos dolog (mondom én). 

A mozgásfelmérés az én jelenlétemben zajlott, ami sokat rontott a helyzeten. Bálint ugyanis otthon érezte magát és sokszor semmibe vette az utasításokat, nem figyelt a feladatokra, bohóckodott, így hárított. Amikor pl. megkérték, hogy üljön le az asztalhoz, ő leült, azzal a lendülettel feldobta mindkét lábát az asztalra, s a szemben lévő tükörbe nevetgélt. A felmérést végző egy-, max. két kérés után további kísérleteket nem tett Bálint kizökkentésére. (Kicsit dejavu érzésem volt: a hallásvizsgálatot bohóckodta el ugyanígy.) Így aztán nem meglepő, hogy a felmérő arra a megállapításra jutott, hogy Bálint egy három (!) éves szintjén van.

Nem gondolom, hogy ennyire rossz lenne a helyzet. Arra azonban jó volt ez az egész, hogy a durván lehúzó szakvélemény valóban rámutatott a fontos, fejlesztendő területekre. Illetve számomra néhány érdekes összefüggést fedett fel. Például megállapították, hogy Bálintnak hipotón a vállövi szakasza, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy gyenge a finom mozgásokban (azaz pl. nem rajzol). Ekkor eszembe jutott, hogy csecsemőként a Dévény tornára is ezért jártunk. A nagymozgásai (pl. mászás) is későn indultak be. De én azt hittem, ezt a vállövi hipotóniát a mászással magunk mögött tudtuk. Igazából nem is hittem volna el, ha nem látom a felmérésen (s ebből a szempontból jó, hogy bent voltam), hogy Bálintnak mennyire gyengék a kezei. Holott tök vitális, erős gyerek. Nincs mit tenni, síelés helyett most nyáron az úszásra kell ráerősítenünk...

A friss tapasztalatokkal hazaérve nyomban teszteltük a gyerekeket. Talicskaversenyt rendeztünk. A nappalin kellett végigmenni a gyerekeknek a kezükön úgy, hogy Tóni fogta a lábukat. Bálint az első két lépés után összezuhant és feladta. Ekkor jött Kamcsi, aki szépen végigment a kijelölt pályán. Majd Balika, a maga két évével lassan, de tökéletesen abszolválta a feladatot. Látva a testvéreit, a következő körre Bálint is összeszedte magát és végigment. Na de hogy! Hiába kértük meg, hogy a lábát ne mozgassa, amint mozdult a keze, a lába is önkéntelenül vele ment. Konklúzió:

1. Bálint nem szereti a feladatokat, magától nem csinálja meg, de megfelelő motiváció esetén igen. (ezt tudtuk eddig is)

2. Tényleg gyengék a vállai, kezei.

3. A kéz és a lábmozgás tényleg nem függetlenedett még nála (csecsemőkori reflexmaradvány, ebből többet is begyűjtött).

Szumma szummárum, nem sorolom a részleteket, de az idegrendszer fejlődésére ható tornát javasoltak nekünk. TSMT vagy Ayres vagy ún. alapozó terápia, ez a kínálat.
Így következő körben mozgásterapeutát kerestünk. Szempontok között kiemelt helyen szerepelt, hogy közel legyen (mert sokat kell majd menni) és lehetőleg férfi. Nem tudom miért, de a felmérést végző (nő), többször hangsúlyozta, hogy ha lehet, Bálintot férfi tanítóhoz vigyük majd az iskolában. Hát ez nem lesz könnyű, mindenesetre most egy férfi testnevelőtanárhoz jutottunk el, aki alapozó terápiát tart ovisoknak is, kifejezetten iskola előkészítés céljából.

Megnyugtató volt, hogy az ő diagnózisa sokkal pozitívabb volt, ugyanakkor ugyanazokat a fejlesztendő területeket jelölte meg (itt nem voltam benn a felmérésen). Így aztán mostantól heti 1 fejlesztő foglalkozás (íróasztalos, játszós) mellett heti 2x2 óra alapozó terápia dukál majd Bálintnak. A heti 2x2 óra a minimum, különben nem éri el a szükséges változást az idegrendszerben, s a nagykönyv szerint a terápiás idő 2 év! Uhh. Bizakodva várjuk az eredményeket...

Hálás gyerek

Ma arra ébredtem*, hogy Balázs bejött, rám hajtotta a fejét és azt mondta: "Úgy szeretlek Téged". Majd azt is hozzátette, hogy "felkelsz, kitakarlak". Egyébként is sokszor odajön puszit adni, megsimogatni, bújni egy kicsit, csak úgy. A többiek nem csináltak ilyet. Balázs igazán hálás gyerek...

* Az ébredést úgy kell érteni, hogy sokadik ébredés. Az utóbbi időben fél 6, legkésőbb 6 órakor mindegyik gyerek felkelt. Már vártam az óraátállítást, mondván a 6 óra akkor 7 óra lesz. De a gyerekek valahogy az órával is átálltak, most is legkésőbb 6-kor kelés van. Aztán tévénézés, amíg mi próbálunk némi plusz időt lopva még aludni egy kicsit...