Fejlesztünk és remélhetőleg fejlődünk is

A minap megérkezett postán a papír, hogy menjek beíratni az iskolába Bálintot, hiszen augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, tehát iskolaköteles. Szerencsére van egy másik papírunk is, miszerint az óvoda továbbra is óvodai nevelést javasol neki. Így ezzel a két papírral kell elmennünk a beiratkozásra.

Így van még másfél év az iskoláig. Sok is, kevés is, de már készülünk.

Amikor Bálint szeptemberbe csoportot váltott, s ismét középsős lett, nagy reményeket fűztem az új csoporthoz, s az új óvónőkhöz. Pár hónap alatt azonban beláttam, hogy attól, hogy újak a körülmények, Bálint még a régi. Azaz ő egész nap a kis barátaival (az új csoportban is komoly kis klikk alakult) tologatja az autókat a szőnyegen. Arra pedig relatív kevés az óvónői kapacitás, hogy minden nap motivációs tréninget tartsanak Bálintnak, hogy ugyan kapcsolódjon már be a foglalkozásokba.

Próbálkoztam azzal, hogy adott napokat erre kijelölve itthon foglalkozom célzottan Bálinttal. Ennek mindig az lett a vége, hogy a két kicsi odajött, lelkesen bekapcsolódott, Bálint pedig lelépett, amint alkalma adódott. Más megoldás kellett tehát. Eljutottunk egy fejlesztő pedagógushoz, aki óvónői, tanítói és gyógypedagógusi képzettséggel is rendelkezik, így minden oldalát látja a dolognak. Január óta foglalkozik heti egyszer Bálinttal, aki bár nehezen szánja rá magát a foglalkozásra, de ha már elkezdte, csinálja. Sőt tegnap, amikor előkerültek a színezők, azzal az ötlettel állt elő, hogy "csináljunk foglalkozást, mint Mariann nénivel". A színezés egyébként kedvelt tevékenység, erről a hűtőnk is tanúskodik. 

De rajzolás nincs.

Én: - Gyere Bálint, rajzoljunk várat.

Bálint: - Üres papírra nem tudok.

Azaz ha nem színezni kell, hanem önállóan megrajzolni valamit, azt meg se próbálja. Viszont most már szépen leteszi az alkarját az asztalra, nem az egész keze mozog színezéskor, csak a kézfeje és a laza fogás helyett mostanra már szépen megcsippenti a ceruzát, ha akarja. De ez saját bevallása szerint "olyan fárasztó". Vannak tehát apró sikerek. Ugyanakkor Mariann, a fejlesztő pedagógusunk a foglalkozások mellett mozgásfelmérést és az alapján kiegészítő tornát javasolt. Elmentünk hát mozgásfelmérésre, ahol egy nagyon-nagyon szegényes bizonyítványt kaptunk, azaz egy durván lehúzó szakvéleményt. Ez alapján még egy BNO-kódra is sikeresen pályázhatnánk (mondta a felmérő ember), ami persze nem egy kívánatos dolog (mondom én). 

A mozgásfelmérés az én jelenlétemben zajlott, ami sokat rontott a helyzeten. Bálint ugyanis otthon érezte magát és sokszor semmibe vette az utasításokat, nem figyelt a feladatokra, bohóckodott, így hárított. Amikor pl. megkérték, hogy üljön le az asztalhoz, ő leült, azzal a lendülettel feldobta mindkét lábát az asztalra, s a szemben lévő tükörbe nevetgélt. A felmérést végző egy-, max. két kérés után további kísérleteket nem tett Bálint kizökkentésére. (Kicsit dejavu érzésem volt: a hallásvizsgálatot bohóckodta el ugyanígy.) Így aztán nem meglepő, hogy a felmérő arra a megállapításra jutott, hogy Bálint egy három (!) éves szintjén van.

Nem gondolom, hogy ennyire rossz lenne a helyzet. Arra azonban jó volt ez az egész, hogy a durván lehúzó szakvélemény valóban rámutatott a fontos, fejlesztendő területekre. Illetve számomra néhány érdekes összefüggést fedett fel. Például megállapították, hogy Bálintnak hipotón a vállövi szakasza, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy gyenge a finom mozgásokban (azaz pl. nem rajzol). Ekkor eszembe jutott, hogy csecsemőként a Dévény tornára is ezért jártunk. A nagymozgásai (pl. mászás) is későn indultak be. De én azt hittem, ezt a vállövi hipotóniát a mászással magunk mögött tudtuk. Igazából nem is hittem volna el, ha nem látom a felmérésen (s ebből a szempontból jó, hogy bent voltam), hogy Bálintnak mennyire gyengék a kezei. Holott tök vitális, erős gyerek. Nincs mit tenni, síelés helyett most nyáron az úszásra kell ráerősítenünk...

A friss tapasztalatokkal hazaérve nyomban teszteltük a gyerekeket. Talicskaversenyt rendeztünk. A nappalin kellett végigmenni a gyerekeknek a kezükön úgy, hogy Tóni fogta a lábukat. Bálint az első két lépés után összezuhant és feladta. Ekkor jött Kamcsi, aki szépen végigment a kijelölt pályán. Majd Balika, a maga két évével lassan, de tökéletesen abszolválta a feladatot. Látva a testvéreit, a következő körre Bálint is összeszedte magát és végigment. Na de hogy! Hiába kértük meg, hogy a lábát ne mozgassa, amint mozdult a keze, a lába is önkéntelenül vele ment. Konklúzió:

1. Bálint nem szereti a feladatokat, magától nem csinálja meg, de megfelelő motiváció esetén igen. (ezt tudtuk eddig is)

2. Tényleg gyengék a vállai, kezei.

3. A kéz és a lábmozgás tényleg nem függetlenedett még nála (csecsemőkori reflexmaradvány, ebből többet is begyűjtött).

Szumma szummárum, nem sorolom a részleteket, de az idegrendszer fejlődésére ható tornát javasoltak nekünk. TSMT vagy Ayres vagy ún. alapozó terápia, ez a kínálat.
Így következő körben mozgásterapeutát kerestünk. Szempontok között kiemelt helyen szerepelt, hogy közel legyen (mert sokat kell majd menni) és lehetőleg férfi. Nem tudom miért, de a felmérést végző (nő), többször hangsúlyozta, hogy ha lehet, Bálintot férfi tanítóhoz vigyük majd az iskolában. Hát ez nem lesz könnyű, mindenesetre most egy férfi testnevelőtanárhoz jutottunk el, aki alapozó terápiát tart ovisoknak is, kifejezetten iskola előkészítés céljából.

Megnyugtató volt, hogy az ő diagnózisa sokkal pozitívabb volt, ugyanakkor ugyanazokat a fejlesztendő területeket jelölte meg (itt nem voltam benn a felmérésen). Így aztán mostantól heti 1 fejlesztő foglalkozás (íróasztalos, játszós) mellett heti 2x2 óra alapozó terápia dukál majd Bálintnak. A heti 2x2 óra a minimum, különben nem éri el a szükséges változást az idegrendszerben, s a nagykönyv szerint a terápiás idő 2 év! Uhh. Bizakodva várjuk az eredményeket...