Hazatérve Ábel délelőtti zsúrjáról, megkezdtük a készülődést Kami délutáni családi születésnapi ünneplésére. A nagy készülődésnek öt perc után Kamilla sírása vetett véget. Mai napig rejtély, hogy mi történt, mert Kami nem mond semmit, mi meg nem láttunk semmit, pedig Balit nem számolva nyolcan voltunk még otthon. Kami egyszercsak sírva jött hozzám, álla vérzett. Szabályosan szétnyílt rajta a bőr. Pont olyan volt, mint anno Balázsé, s erről se tudtuk meg, hogyan keletkezett.
Hétvége lévén egyetlen helyre mehettünk, a János Kórházba, ahol a 24 órás gyereksebészeti ügyeleten kisebb tömeg várakozott. Szerencsére kiderült, hogy ők az ügyeletes doktornő visszarendelt betegei voltak, s friss betegként miként valaki más hamar ellátott. Egy éven belül harmadszor ragasztották össze a leányka állát. Szerencsére egy nagyon kis diszkrét kötés került rá. A nagy ijedség után Kami hazafele elaludt az autóban, s közel két órát aludt ott. Már minden vendég megérkezett, amikor kivettük a kocsiból. Nem volt nagyon feldobva, így a szülinapi ünnepség szomorkás hangulatban kezdődött az ünnepelt részéről.
Szerencsére ez nem tartott sokáig, hamar elfeledkezett a nagy bánatról.
Itt már vacsorához készülődik a gyerekasztal (szegény Bali kiszorult a felnőttek közé):
Nem kellett csalódnia, mert lett aranyhajas torta innen.
Kaminak megvan az az előnyös tulajdonsága, hogy a praktikus dolgoknak is tud örülni. Nevezetesen a ruháknak, főleg ha az rózsaszín, vagy masnis, vagy csillogó, de legjobb, ha egyszerre mindegyik teljesül. Így mindenkitől nyári pólókat, ruhácskákat kértünk és kaptunk. Kamilla ezeket nem engedte elrakni, kimosni. Szépen összehajtogatta, naponta más-más szettet választ ki magának és azóta is minden reggel valamelyik új darabban pompázik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése