Pár hete - nagyjából mióta kúszik Bálint - nincsen el egyedül egy percnél tovább. Panaszos csatakiáltások közepette követ és addig nincs béke, amíg fel nem veszem. Aztán épp, hogy csak felállok vele meglát valami érdekeset és akkor az kell, de azonnal. Majd ismét bátorkodom kimenni a szobából, s ez fel is tűnik neki hamarosan, akkor az érdekes már nem olyan érdekes. Gondolhatnám, hogy ez az - egyébként állítólag 8 hónapos kortól jellemző - szeparációs szorongás vagy mifene. De igazából mindegy neki, hogy én vagy más van ott. Valaki legyen. Társaság kell, de mindig!
Épp ezért ritkaságszámba megy, ha valami mostanában hosszabban leköti Bálint figyelmét. Ilyen ritkaság az a 25 kg sárgabarack, amit lekvárfőzés céljából szereztünk be. A barackkal a következőképpen kell játszani.
A megfelelően puha darabokba mutatóujjat mélyen bele kell fúrni, majd az ujjat akurátusan lenyalagotni. Ekkor jöhet a következő darab. Hogy a lekvárfőzés is haladjon ezt az egyébként nem helyeslendő játékot ideiglenesen engedélyeztük.
Előzetes a következő számból: a dinnyeevés művészete.
1 megjegyzés:
Nem kispályáztok ezzel a 25 kilóval. Laci most mondja, hogy biztos kell a palacsintába.
Megjegyzés küldése