2010. február 10., szerda

Áprilisra várva...

Állítólag a nők biológiailag úgy vannak programozva, hogy a szülés negatív élménye törlődik. Ezért vállalkoznak újabb gyerekre. Hát nálam ez a törlési program nem futott le, ezért miután megtudtam, hogy ismét babánk lesz, az öröm mellett sokáig csak az járt a fejembe, hogy ezt a gyereket is meg kell szülni. S ráadásul (megint) nekem! Ahogy azonban teltek a hónapok, egyre kevésbé aggódok ezen. Sokkal inkább attól tartok most, ha nem fordul be jó irányba - vagy esetleg egyéb más okból -, akkor műtétre kerül a sor. Na a császármetszés gondolatától még nagyon mindig parázok (a vakbél műtétem utáni állapotot juttatja eszembe). Remélem felesleges a para.
Ez a harántfekvés dolog egyébként már most is kellemetlen, mert keresztbe valszeg kevesebb hely van és ezért sokszor nyom. Kb. egy hete amúgy is hirtelen terhes lett a terhesség. Eddig nem volt különösebb gond Bálintot emelgetni, jönni-menni, de most kb. 20 perc gyaloglás/állás után leszakad a hasam, s B. is valahogy egyik napról a másikra kétszeresére növelte súlyát. A hasam pedig úgy viszket, mintha legalábbis tetves lennék. Nő, mint a bolond gomba. De sajnos nem csak a hasam. Múltkor majdnem leszédültem a mérlegről a védőnőnél. És nem az alacsony vérnyomás miatt: plusz 10 kg-ot mutatott a mérleg. Az ok: sok édesség.
Mikor Bálintot vártam, vacsira néha becsúszott egy-egy kolbász. Most kolbászt csak a hentesnél látok, húst is kevesebbet eszek, na de a csoki! Minden étkezés után muszáj. Reggeli után is. :-) Szóval a húsevő fiú után egy édesszájú lányka jön.
Egyre inkább foglalkoztatnak olyan gyakorlati problémák is, mint pl. hogyan fogom a 2. emeletről le, illetve oda felvinni egyszerre mindkét gyereket. Vagy ha nem egyszerre, akkor milyen sorrendben fogom őket szállítmányozni. Mert a lépcsőzés - főleg lefele - a (nagy)fiúnak nem megy még készség szinten. Avagy hogyan fogom megetetni a kicsit (ami az első hetekben, hónapokban 30-50 perc / szopi volt Bálintnál), miközben a kispasas itthon tombol... És a többi.
Már csak bő (vagy szűk?) két hónap és már nem csak elméletben aggódhatok ezen.

1 megjegyzés:

Viki írta...

Szerintem aggódni pont nem lesz időd ezen. Szabad pillanataidban esetleg azon fogsz morfondírozni, hogy mi a fene töltötte ki az egész napodat egy gyerekkel.