Bálint a kórházban

Kórházba menni nem jó!

Kezdődik azzal, hogy korán kell kelni. Be kell menni 7.30-ra. Jó ez érthető, nem lehet kockáztatni, hogy a műtendő gyerek nem ér be a műtétre, igaz a műtétek 9-kor kezdődnek, van mobiltelefon, hétfőn látta az altatóorvos a babát, de ez a terület nem kell, hogy haladjon a korral, lehet úgy csinálni, mint 20 éve, amikor busszal mentek az emberek, akik út közben eltűntek, mint szamár a ködben.
Folytatódik azzal, hogy a műtét előtt nem lehet enni, inni. Ez az esetünkben azt jelentette, hogy Bálint 6.30-kor kikerült az ágyából és nem kapott tápit, hiszen nem lehet. Később persze kiderült, hogy a gyerekek korosztályos sorrendbe mennek műtétre. Az is kiderült, hogy Bálint előtt van egy 2 hónapos baba, akinek két órás a műtéte, így Bálint jó esetben is 11 kor kerül sorra, tehát még 7.30-kor is meg lehetett volna itatni, de ezt nem engedik, így 9-kor az anesztes kérdezi, hogy miért éhezik a gyerek, amikor simán ehetett volna reggelit. Mondanom sem kell egy másfél éves gyerek nehezen tűri, hogy nem kap se enni se inni reggel 6.30 és 11 között. Apuka pedig nehezen bírja, amikor rájön, hogy ennek se orvosi se más értelmes oka nincs, egyszerűen emberi butaság/nemtörődömség (ezek programozott műtétek, két héttel előtte is lehetett tudni, hogy Bálint 11-kor fog legjobb esetben bekerülni, de egy nappal a műtét előtt mindenkit berendelnek, hogy megnézzék, rendben van-e, így egy nappal előtte még inkább lehet tudni, mi is lesz a pgm)...

A műtét előtt így Bálint már nehezebben viselte magát, bár maga a várakozás egy nagy bölcsis kaland is lehetett volna, hiszen van játszóház meg gyerekek meg új környezet is.
Végül teljesen tervszerűen megkaptuk az előnyugtatót 10.45-kor. Ezt követően az ágyhoz voltunk kötve. Itt készült ez a videó, amin már kicsit kába a srác, cserébe az előnyugtatót úgy kajálta, mintha legalább is a legfinomabb innivaló lenne a földön.

A műtét előtt a doki kifejtette, hogy az első nap az ágyban kell maradni. Mikor kérdezem, hogy hogyan veszem rá a másfél éves fiamat, hogy ágyban maradjon közölte, hogy a józanész is ezt diktálja. Ettől nem nyugodtam meg, miután azt gondolom, hogy egy másfél éves gyereknek ebből még nincsen olyan sok. Később kiderült persze, hogy a doki jól gondolta a dolgot, Bálintnak az első nap magától sem jutott eszébe felkelni, de ennek a józanészhez nem sok köze lehetett...

A műtét kicsit hosszabb lett, mint gondolták, fél óra helyett 45 perc, de ez még viselhető volt. Bálint a műtőből kijövet aludt és szerencsére ez egy másfél órán át így is maradt, ami egyrészt nyugis volt másrészt meg a gyógyulás szempontjából is jobb, mintha vergődött volna. Mire felébredt megjött Ági is, így együtt foghattuk le a babát, amikor az rájött, hogy csomó, zavaró dolog van körülötte. Ekkor azt gondoltam, hogy a következő napi programot kezdtük el futtatni...

Na ekkor jött a "józanész", miután második ébredésénél a gyerek békésen feküdt az ágyba, nem vágta magát négykézlábra, nem akart hasra fordulni, nem próbált felállni. Néha azt gondolta, hogy fel kéne, hogy vegyék a szülei és elég morcos lett, ha mégsem ez következett, de el lehetett terelni a figyelmét. Tovább javított a helyzeten, hogy kikerült a kezéből az infúzió (igaz a kanül vagy mifene bent maradt, hátha kell még alapon, így a karkötője mellé kapott kesztyűt is, azt is lehetett birizgálni), végre ihatott és kicsivel később ehetett is.

Összességében elég könnyedén vettük az akadályt. Kevés ébrenlét, nyugodt fekvés, sok alvás. Alvás közben néha megébredt, mivel a hasra fordulási műveletbe hiba csúszott, gondolom fájt neki mint a fene... 10 körül megettük a tápit, nem volt olyan nagy sikere, csak a harmada fogyott el, kicsit autóztunk az ágy szélén (nem volt semmi dobálás, kalapálás, csak kerékpörgetés és kormány mutogatás), majd szépen elfeküdt Bálint és 11-kor már megint aludt, így lett villanyoltás és visszatakargatás, miután a takaró az mindig lekerült róla. Egy-egy megébredés mellett (melyek során a kanültől is megszabadították végre) gyakorlatilag 5-ig ment az alvászat. Látszott, hogy javul a helyzet, mert kettő környékén már oldalt aludt az addig szigorú hanyattfekvésben alvó gyerek.

Én ötkor gondoltam, hogy ennyi volt, Bálint is úgy nézett ki, mint aki a leghétköznapibb ébredést produkálja. Kipattant a szeme, négykézláb vágta magát és kezdett kiugrani az ágyból (elkaptam). Nem volt nehéz kitalálni, hogy sokat javultak a dolgok. Megitta a tápit, játszottunk egy fél órát (most már ült az ágyban), majd fogta magát lefeküdt és aludt tovább. Így végük a standard időben 7.10-kor indult el a nap. Olyan jókedve volt mint ritkán. Ment a duma, felült, játszott, fel is állt, de az láthatóan nem esett még jól neki, így gyorsan visszaültettem. Jött a vizit (pont tisztába tevés alatt, így premier plánba meg tudta mindenki nézni a kis sebét), mondták, hogy akkor talán indulhatunk is haza. Nem maradt más, megreggeliztünk és vártuk anyát, aki szerencsére a reggelizés végére meg is érkezett, így 8 után kevéssel kiléptünk a kórházból.

Ha belegondolok, hogy mennyivel rosszabb ott bent, mint itthon, akkor még sajnálhatnánk is magunkat meg Bálintot, hogy megvágták, bibije van, nem ehetett/ihatott, kórház, betegek meg ilyenek. Ha az ember bent van, akkor azért hamar rájön, hogy ott mi voltunk az egyik legmákosabb társaság (egy heresérves 3 évessel versengtünk a címért, de úgy látom ebben a műfajban a kor inkább hátrány). A mellettünk lévő kisfiú például 8-10 napig lesz bent, kikötött lábbal, kézzel, szigorú fekvésre ítélve. Ráadásul a mamája az anyaotthonba kellett, hogy aludjon, mert nem tudnak kifizetni napi 3000-et, hogy a gyerek melletti ágyon (ami persze tök üres volt) aludhasson és a nővérek nem azt mondták neki, hogy a műtét utáni első este aludjon ott, leszedik az ágyneműt, kap egy pokrócot azt hajrá, hanem simán elzavarták, ami megint nem pénz kérdése, hanem egyszerűen szemétség szerintem. A kéthónapos veseműtétes babát nem is ecsetelem, az embert próbáló még a kívülállónak is.

Úgyhogy összességében örülünk, hogy ennyivel megúsztuk, Bálint állati gyorsan regenerálódik, egy nappal a műtét után már óvatosan járt, két nappal utána már futkározott, ma meg már nem is mondja, hogy bibi, csak ha kötést kell cserélni, akkor jön rá, neki van ott valami, ami fáj egy kicsit. Reméljük így is marad, nagyobb bajunk soha ne legyen!!!