2010. augusztus 3., kedd

Bálint 2 éves

Bálint 2 éves lett (egyéb számok: 12,6 kg, 88 cm, 16 fog, 22-es láb). Mivel most épp nyaralunk - csakúgy mint tavaly a születésnapján -, ünneplés hétvégére halasztva. Azért mi meghúztuk ma is a fülét.

Az utóbbi hónapokban Bálint intenzíven álmodik. Ha eseménydús volt a nap, sok új dolog történt vele, akkor azt álmában feldolgozza. A délutáni alvásból leizzadva ébred, az éjszaka közepén többször átjön hozzánk. Általában néma csendben, már-már lopózva teszi ezt. Aztán elkezdi vakargatni Tóni hátát, vagy szólongatja őt, vagy egyszerűen csak odafekszik. Néha úgy, hogy áll az ágy mellett, s a fejét ráhajtva megpihen.

Tóni öccse, Bence kiskorában hatalmas dumás volt. Tóni anno pénzjutalmat ajánlott fel neki, ha 20 percig csöndbe marad. (Bence nem sokat keresett.) Már most látom, ahogy Tóni komolyabb felajánlásokat tesz majd Bálintnak is. Persze ezúttal nem anyagi jellegűt, mégiscsak komoly Apa ő már. Bálint ugyanis kezd belejönni a dumálásba. Már rövidebb mondatokat is mond, amit általában vagy a történések kommentálására (pl. motoros bácsi elment, Apa háta fáj, Kamijja alszik) vagy az utasítások kiosztására (pl. Anya lecsücsül szőnyegre, Anya játszik Bájinttal) használ. Sokszor elmeséli / felidézi, mi is történt vele. Ilyenkor felsorolja az ide vonatkozó szavakat: vitajos hajó, apa, anya, felszáll, elment, visszajönnek (ez egy balatonkenesei vitorlás élmény). Imád köszönni. Szia bukó! Így köszön ha meglát egy motorost (bukósisakban). És visszaköszön, ha neki mondják, hogy szia Bálint!




Van már pár mondóka is a tarsolyunkban (mi elkezdjük, ő befejezi úgy, hogy mondja a sorok utolsó szavát). Majd biztosan megörökítjük ezt is. És hát azt is megmondja, hány éves lett.




A két éveseké a világ. Boldog szülinapot!

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Isten éltesse sokáig Bálintot! Egyetértünk, 2 éveseké a világ! Zsófi és Dorka

Edina írta...

Boldog születésnapot a nagyfiúnak! :-)

Kriszti írta...

Boldog szülinapot Bálint! (Hú de eltelt az idő...:-)

Viki írta...

Szia Bálint! Boldog másodikat!