Vártuk a Mikulást!

Ez a kérdéskör elég régre nyúlik vissza. Tavaly itthon látogatta meg Bálintot a Bence álnévre hallgató Mikulás, akitől minden jelen lévő kiskorú félt. Bálint ekkor még nem tudott beszélni. Nyár elején aztán elkezdte mondani a magáét, majd egy szép meleg júliusi napon egyszercsak közölte, hogy ő bizony fél a Mikulástól. Erre a témára eléggé rákattant, s gyakorlatilag azóta is napi szintű téma volt ez minálunk. Annyi fejlődést sikerült elérni, hogy a Mikulással kapcsolatban egy idő után már inkább azt emlegette, hogy hoz majd neki szerelőpadot, kisautót és ajándékot. (Az ajándék, mint gyűjtőfogalom még nem teljesen tisztázódott le.)
A várakozás jegyében tanultunk dalt (Hull a pelyhes...) és mondtuk, hogy a Mikulás akkor jön, ha esik a hó. Na erre a kitűzött dátum előtt másfél héttel, november végén megjött az idei első hó. A kommunikációt tehát ki kellett egészíteni azzal, hogy mivel most esik a hó, a Mikulás elindult, de nagyon messze lakik, ezért sokáig fog tartani mire ideér.
Aztán nagy nehezen, december 6-án ideért. Majd ideért még december 7-én és visszalátogatott 10-én is. Idén ugyanis nem maradtunk le a bölcsis Mikulásról, H1N1 járvány se volt, így a céges Mikulás se fújt visszavonulót, s itthon és a Nagymamánál is járhatott a Mikulás, mert volt némi ajándék.
A Mikulás bácsi megdicsérte Bálintot, mert nagyon kedves a húgával (öööö...., de legalábbis igyekszik)

és szépen játszik vele.

Valóban egyre inkább elszórakoztatják egymást: egymás mellett játszanak, Bálint néha odaszór valamit Kamillának, amiért ő borzasztó hálás, egészen addig amíg Bálint el nem szedi tőle...
A Mikulás persze megfogalmazott némi javító szándékú üzenetet is, miszerint nem szabad dobálni a játékokat. Ugyanis elég gyakran repülnek nálunk a tárgyak (s továbbra sem szívesen laknék a miénk alatti lakásban).
S most, hogy a Mikulás témát kimerítettük, jöhet a Jézuska-sztori!