Gondolatok a tájékoztató füzet körül

A minap megtaláltam Bálint "ellenőrzőjét" a bölcsis szekrényében, hazahoztam hát. Persze a bölcsiben még tájékoztató füzetnek hívják, de a lényeg vmi hasonló: leírást, jellemzést, egyfajta értékelést ad pár havonta a gyerekről, a gondozónők szemszögéből. A bejegyzések kapcsán eszembe jutott egy hasonlat:

A fagyos nyári hónapok után ősszel szerencsére enyhülés következett, s a felmelegedés tovább folytatódott télen. Nem, nem Ausztrália időjárása ez, hanem Bálint viselkedéséről, azon belül is a hozzám viszonyulásáról szól. Na de kezdjük inkább a kályhánál.

Míg Bálint csecsemő volt, sőt egész 1,5 éves koráig könnyen kezelhető baba volt. Mondjuk úgy: könnyű eset (az idő szépít :-) ) Bár kaptunk pár gyermekneveléssel és gyerekpszichológiával foglalkozó könyvet, nem nagyon forgattam őket. Minek? B. evett, aludt (jobban mint most), csinálta amit kell. Aztán az önálló járással jött az öntudatra ébredés, dackorszak és mindezt tetézte a testvérféltékenység, az agresszió.
Mentünk a bölcsődei gyerekpszichológushoz, mondták hogy jó lesz az nekünk. Sikersztori nem lett belőle, ezért 2 alkalom erejéig egy másik gyerekpszichológusnál is látogatást tettünk. Hamar rá kellett jönnöm, hogy itt - jobb híján - a szülőket "kezelik". Végülis mit beszélgessen egy 22 hónapos gyerekkel, aki a labda és az autó szavakon nem nagyon jutott még túl...
Szóval én voltam a páciens, de azt hiszem nem bizonyultam a páciensek gyöngyének. Egyszer eljött Tóni is, aki a mai napig jókat nevet azon, hogy a "konzultáció" végén megkértem a pszichológus csajt, foglalja már össze az elhangzottak lényegét és teendőket. Mert bár elbeszélgettünk egy órát, de bennem nem ragadt meg semmi. Előbb-utóbb aztán mindkét gyerekpszichológus bevallotta, hogy itt bizony nem lesz konkrét javaslat, meg nevelési tanácsadás. Ja kérem, beszélgetni jöttünk össze? Bocsánat.
Van egyfajta széplélek naivizmus ebben a gyermekpszichológiában.

Ugyanakkor megtaláltam azért amit kerestem, egy-két könyv és blog formájában, amibe időközönként belenézek és több-kevesebb sikerrel próbálom alkalmazni a leírt tanácsokat. Persze ezek egy részéhez józan paraszti ész és saját tapasztalás útján is eljut az ember, legfeljebb nem tudatosodik benne ennyire egyértelműen. Meg azért kell a megerősítés. De be kell valljam, a türelem szobrát nem rólam mintázták. Na meg persze nem is Bálintról. :-)

Szóval hosszú idő telt el az "Anya nem!"-től az "Idejön Anya!"-ig, de eltelt. És igazából szerintem az idő volt a kulcs. Persze azért a top kedvenc továbbra is Apa.
Kamillát is sokszor ölelgeti (s mondja is: "szeretem"). Nagyon jól elszórakoztatják egymást - Kamcsi kifejezetten unatkozik Bálint nélkül. Rosszabb napjain persze Bálint nem kíméli Kamcsit, na de ezt a lányt se kell félteni!

Kamilla mindenkinek nekimegy, meghúzza a haját, harapdál, karmol. Ismerkedik. Bálint egy ideig hagyja magát, aztán persze visszaadja / illetve sírni kezd (ő is).
Szerencsére már egyedül lehet őket hagyni kettesben. De ha sírásra megyek be hozzájuk a szobába, néha nehéz eldönteni, ki is a hunyó. Igyekszem nem mindig Bálintot leszidni. S inkább azzal foglalkozni, akit sérelem ért. Asszondják így jobb.

Ennél azonban még jobban foglalkoztat most a legújabb feladvány. Mostanában pl. azzal küzdünk, hogy Bálint szétdobál, kiönt, rugdos minden játékot. Gyakorlatilag nem lehet vele játszani, mert csak rombol. S ha megkérem, hogy szedje össze a játékokat akkor a válasz "nem". A második válasz neeem. A harmadik pedig a NEEEM. Akkor se ha anya segít. És akkor most mi legyen? Sokáig a szobájába vittem büntetésbe ilyenkor, hogy "gondolkozzon". (Azóta ha nagy ritkán csak úgy ücsörög, s megkérdezem tőle, hogy "Bálint mit csinálsz?", akkor jön a válasz: "Gondolkodom").
Mióta azonban pár ilyen gondolkodás alkalmával szétkapta a szobáját (szekrények tartalma a földön, popsikenőcs a ruhákon stb.), s általában különben se hajlandó bemenni a szobájába (vinni pedig nem tudom), ezért más megoldás kellene. Egyenlőre semmi ötlet... :-( Valaki?