2013. április 3., szerda

Tojáskeresés és vizipisztoly

Idén először festettünk tojást a gyerekekkel. Pontosabban én festettem - kb 15 év után újra - azokat a darabokat, amik nem repedtek meg főzés közben és azt is túlélték, hogy Kamilla kezelésbe vette őket.
Azt, hogy szombaton tojást festettünk, a nyuszit pedig másnap reggelre vártuk a tojásokkal, nem okozott fennakadást a gyerekeknél. Inkább csak nekem okozott gondot, hova tegyem a tojásokat: a megmaradt hókupacokba vagy a hó mellé a sárba. A kérdést végül eldöntötte az eső: a tojások java része a lépcsőház különböző zugaiba került, pár darab pedig a ház előtti betonos részre. Hamar végeztünk a begyűjtéssel.

Másnap reggel aztán a fiúk locsolásra készültek. Először persze itthon kezdték. Bálint idén már szépen elmondta a verset és komolyan vette a feladatát: Kamcsi és én is kaptunk a vizet rendesen. 

Kamilla is mindenképpen el akart menni a fiúkkal locsolkodni. Igaza is van. Mégiscsak érdekesebb menni, mint otthon csücsülni.  Én is mentem anno apukámmal. Így én otthon maradtam Balázzsal, a többiek mentek locsolkodni. Kamilla szépen teljesített a locsolókörúton, egy tömött táskával tért haza, s aztán napokig a szerzeményeivel aludt. Szerintem jövőre is megy. 

Nincsenek megjegyzések: