2017. december 28., csütörtök

Az első karácsony négy gyerekkel

Tavaly ilyenkor még nem gondoltuk volna, hogy négyen pózolnak majd a fa előtt. :-)
A december 24-ei programban Benedek még nem igazán vett részt. Délelőtt a szokásoknak megfelelően Tóni ávitte a szüleihez a gyerekeket (hármat), hogy elkészülhessen a fa. Megérkezett Kovács Laci, segített berángatni és beállítani a fát. Két szoptatás között (ami ekkor még két óránként volt) feldíszítettem a fát. Már november eleje óta készültem a karácsonyra, hiszen tudtam, hogy vagy itthon se leszek, vagy nem sok időm lesz. Benedek születése előtt két nappal végeztem mindennel: összes ajándék megérkezett (online rendeltem mindent), mindent becsomagoltam, szaloncukrokat felkötöztem stb. Mami pedig sütött-főzött, így 24-én tényleg csak a fadíszítés maradt.
Délután nehezen bírtak már magukkal a gyerekek, amint sötét lett, megjött a Jézuska, és nekiálltak az ajándékok felfedezésének.


Másnap, 25-én az 1 hetes Benedekkel megejtettük első utunkat, s átmentünk Nagypapáékhoz karácsonyozni.
Beni a nagyszülőkkel:

Nincsenek megjegyzések: