2010. október 19., kedd

Mézeskalács klub Etyeken

Vikiéknél kluboztunk pénteken. Mióta megszületett Kamilla, azóta Bálint lemaradt ezen összejövetelekről, mert az anyukája úgy ítélte meg, hogy elég lesz, ha ő csak egy gyerekkel szerepel. Most azonban kivételt tett és kettőt markolt fel:

Így Bálint szünetet kapott aznapra a bölcsiből, hogy részt vehessen a házigazda által szervezett mézeskalács sütésben. Pontosabban a szaggatásban, amiből inkább gyurmázás és a gyurmaanyag módszeres megkóstolása lett. Pedig kisütve mennyivel finomabb volt! (Eddig azt hittem nem annyira szeretem a mézeskalácsot. Mostantól ez változik.)


Utolsó távozóként hátráltattuk még egy kicsit a háziakat, cserébe szemtanúja lehettem, ahogy Bálint és Áron együtt játszanak. Nagyobb csoportban még mindig csak egymás mellett sertepertélnek, de úgy látszik párosával már más a helyzet. Áron: "Gyere Bálint autózzunk! Meg vonatozzunk! Vonatozás után aztán ... vonatozzunk!" Ebből persze nagy ágyon ugrálás lett, amit Kamilla hangosan nevetve kísért.

Nincsenek megjegyzések: