2010. október 9., szombat

Utánoz

Habár még csak a hozzátáplálás első próbálkozásainál tartunk, Kamcsi imádja az étkezéseket. Mármint ha mi eszünk. Ekkor sok esetben ő is ott csücsül az asztalnál, lelkesen kapaszkodik a tányérba és nézeget. Minap aztán rákapott az ízére.

Nyomban akadt egy követő.


Az eset nem egyedi. Mondhatni mindennapos az utánzás. Ha Kamilla elaludt, akkor betakargatom. Ilyenkor Bálint megy és ő is befekszik az ágyba, ugyanis őt is be kell takargatni. Ha Kamilla ül az autósülésében (egyben etetőszék) a konyha közepén, akkor előbb-utóbb neki is be kell ülni. "Bálint kisbaba" - hangzik ilyenkor a magyarázat. Kedvencem mégis az, amikor Bálint lehasal a földre, rúgkapál, látványosan szenved és közben azt mondogatja, hogy "felveszlek, felveszlek". Hiszen a kisbabát fel kell venni, ha már nem bírja tartani a kis fejét hason. Bálint pedig ugyebár kisbaba.

Ui: Ez a bejegyzés az első - és remélem utolsó - olyan éjszakán született, amikor Kamilla másfél óra alvással (azt is három részletben) kipihente magát. Most épp egy órája jól eljátszik egy plüsscuccal. Hajnali 4 óra van .

Nincsenek megjegyzések: