2012. március 2., péntek

Féltékenység és egyéb dolgaink

Az otthonon kívüli nevelkedés (jelen esetben az óvoda) kellemes-kellemetlen velejárója, hogy a gyerek tanul új dolgokat. Bálint pl. korábban soha nem mondta azt, hogy "igen". Ha egyetértett, akkor "bizony" volt a válasz. A minap azonban egyik délután beállított egy "hát persze"-vel. Másnap pedig a "főleg igen" volt a sláger.

Aztán itt van a csúfolkodás. Ha valami neki nem tetszőt teszek vagy mondok mostanában, akkor "te csúnya, buta vagy!" felkiáltásokkal örvendeztet meg. Kamcsi annyit felfogott ebből, hogy ez valami negatív dolog. Mivel a csúnyát valószínűleg nem tudja kimondani, ezért a butára koncentrál. Így ha bemérgesedik Balázsra- ami minden ok nélkül egyszer csak előtör belőle -, akkor "buta, buta" felkiáltásokkal mérgelődve csapkodja szegényt.
Az ilyen megnyilvánulásokat leszámítva - így két hónap elteltével - nem tapasztaltam Kamillán drámai változásokat. Ő azt hiszem az a típus, aki azonnal kiadja magából azt, ami nyomasztja. És ez jó. Ha pl. szoptatok, odajön, konkrétan letépi rólam Balázst és megmutatja, hova is tegyem a babát (a járókába). Aztán beül az ölembe és újra kerek a világ.

Nem akarom elkiabálni, de úgy veszem észre, hogy Bálint ezúttal zökkenőmentesen vette az újabb akadályt. Mondjuk az első "akadályt" eléggé megszenvedtük vele. Imádja felvenni (elbírja), persze ilyenkor az én kezem is ott van. A másik nagy kedvence - főleg Kamcsinak - hogy Balázst lefektetem, ők pedig melléfekszenek:


Bázs, Kami és Bájika - ahogy Kamilla sorolja résztvevőket.

1 megjegyzés:

Kriszti írta...

Upsz! Kollektív ráfekvés lett a vége? :-)