2012. augusztus 5., vasárnap

Balatoni nyár - 1. hét

Július végén becsomagoltam az egész lakást és a garázs tartalmát (fürdőszobai fellépőtől, műanyag gyerektányéroktól kezdve, a gumicsónakon keresztül biciklikig mindent), telepakoltunk két autót és lejöttünk Szántódra három hétre.
Hogy a három gyerekkel elboldoguljunk, Mami támogatott minket. Konkrétan ő volt Balázzsal naphosszat. 
Balázs jelenlegi napirendje  nehezen egyeztethető össze a nagyobbakéval. Már csak kettőt alszik.  Mire elindulunk valahová, babókának aludnia kell, aztán mikor letesszük a nagyokat, ő ébred. Majd ha a nagyok felkeltek délután, akkor ő ismét álmos. Kamillának is volt egy ilyen féléve, a programszervezést nem könnyíti meg. 
Na de így szabadon tudtunk jönni-menni. Idén is reggelente a földvári strand ugrálójában kezdtünk, ahova Bálint már önállóan biciklizett, Kamillát pedig Tóni vitte. 
Komoly teljesítményt nyújtott a nagyfiú: odabiciklizett, ugrált egy órát, visszabiciklizett és ebéd előtt még egyet strandoltunk is. Idén olyan alacsony a vízállás, hogy a kedvenc "kisvizes" strandunkon 30 méterrel beljebb kezdődik a pocsolya. Ahol most homok van, ott tavaly még víz volt.

Nincsenek megjegyzések: