Balázs ma 8 hónapos, 9,5 kg, 74 cm és kettő fogacska boldog tulajdonosa. Annyira cuki, nagyon sokat mosolyog, sőt kacag. Bárki ránevet, ő viszonozza. De csak amíg biztonságban érzi magát. Elkezdődött ugyanis valami szeparációs szorongás féle. Ha látja, hogy távolodok tőle, keservesen elkezd sírni. Ha jól eljátszik magában vagy épp mással van, s én belépek a szobában, meglát, akkor is elkezd sírni, egészen addig, amíg fel nem veszem.
Az utóbbi hetekben ismét újra ébredt éjszaka, szinte minden éjjel illetve hajnalban. De egy kiadós evés után visszaalszik. Nappal már csak kétszer alszik, természetesen jellemzően pont nem akkor, mikor a nagyok, hanem előtte és utána.
Evés fronton lassú lépésekben haladunk előre. Ha épp nem álmos, cserébe viszont nagyon éhes és nagyon finom a kaja (azaz jó édes), akkor már egy deci pépet is megeszik. Ha viszont a három feltétel közül egyik is hibádzik, akkor csak szopi jöhet számításba. Ami viszont nagy újdonság, hogy a fiatalúr issza a vizet. Eléggé izzadós típus, a nagy melegben kellett is a folyadék.
Balázs már rutinszerűen fordul át mindkét irányba. Rövid ideig kúszott (két kézzel és jobb lábbal, a balt magasban tartva), majd négykézlábra állt és egy sajátos a technikát fejlesztett ki magának a haladásra. Tegnap gondoltam videóra veszem ezt a se nem kúszás, se nem mászás módszert. Balázs pedig fogta magát és életében először emígy jött oda hozzám:
Az ülésre is nagyon rá van gerjedve, ölben tartva mindig ülésbe húzza magát. A földön egy kézzel támaszkodva amolyan félülő pozícióba, Z ülésbe szokta átkeverni magát. Az érzékeny egyensúly azonban könnyen meginog még.
Egyre inkább igaz, amit eddig is sejtettem. Ez a mászó korszak, kiegészítve egy totyogóval (ez lenne Kamcsi) és egy szeleburdi kisovissal, nem egyemberes feladat. Egyszerűen képtelenség mindenkire odafigyelni. A galibák általában abból származnak, hogy valamelyik nagyobbikkal vagyok elfoglalva, s eközben Balázsunk önállóan vagy épp a másik nagy segítségével bajba keveredik. Két példa az elmúlt két napból:
#1 A kertben vagyunk, Balázs a földön felfedez, a többiek játszanak. Én Balázs mellett ülök, 5 másodpercenként kiveszek a szájából egy-egy fenyőmulcsot. Kamilla közben elunja magát, s a már nem éppen meleg időben mezítlábra vetkőzve elkezd szökni és közli, hogy ő felmegy (fent nincs senki). Én futok utána, hamar visszahozom. Mire visszaérek vele, Balázs öklendezik, a szájában mégsem látok semmit. Fejjel lefelé tartva és ütögetve se jön ki semmi. Öklendezést abbahagyja, gondoltam biztosan lecsúszott, megitatom. Nem iszik, öklendezik. Közben felmegyünk, ha itatni próbálom, akkor öklendezik, egyébként nem. Közben alszik egy fél órát. Alvás után újabb iváspróba, nagy sírás. Ekkor pedig előbukkan az, ami addig valószínűleg a szájpadlására volt tapadva: egy darab levél, szépen egészben.
#2 Otthon készülődünk elindulni. Bálint már felöltözött, Kamilla nem akar ruhát cserélni, hisztizik. Balázs pedig a nappaliban a földön tesz-vesz. Kamcsit közben megfogom és az előszobában öltöztetem, s egyszer csak megjelenik Bálint boldogan, elégedetten, kezében Balázzsal: "Őt is vigyük!". Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy szívinfarktust kapjak, hogy Bálint a maga 18-19 kilójával felemelte és métereken át cipelte a közel 10 kilós öccsét, vagy épp nevessek, mert igazából annyira cukik voltak együtt. Sok idő nem volt ezen gondolkodni, mert Kamilla folytatta a műsort. Bálinttal aztán annyiban maradtunk, hogy legközelebb csak akkor veheti fel Balázst, ha én is ott vagyok mellette...
Egyre inkább igaz, amit eddig is sejtettem. Ez a mászó korszak, kiegészítve egy totyogóval (ez lenne Kamcsi) és egy szeleburdi kisovissal, nem egyemberes feladat. Egyszerűen képtelenség mindenkire odafigyelni. A galibák általában abból származnak, hogy valamelyik nagyobbikkal vagyok elfoglalva, s eközben Balázsunk önállóan vagy épp a másik nagy segítségével bajba keveredik. Két példa az elmúlt két napból:
#1 A kertben vagyunk, Balázs a földön felfedez, a többiek játszanak. Én Balázs mellett ülök, 5 másodpercenként kiveszek a szájából egy-egy fenyőmulcsot. Kamilla közben elunja magát, s a már nem éppen meleg időben mezítlábra vetkőzve elkezd szökni és közli, hogy ő felmegy (fent nincs senki). Én futok utána, hamar visszahozom. Mire visszaérek vele, Balázs öklendezik, a szájában mégsem látok semmit. Fejjel lefelé tartva és ütögetve se jön ki semmi. Öklendezést abbahagyja, gondoltam biztosan lecsúszott, megitatom. Nem iszik, öklendezik. Közben felmegyünk, ha itatni próbálom, akkor öklendezik, egyébként nem. Közben alszik egy fél órát. Alvás után újabb iváspróba, nagy sírás. Ekkor pedig előbukkan az, ami addig valószínűleg a szájpadlására volt tapadva: egy darab levél, szépen egészben.
#2 Otthon készülődünk elindulni. Bálint már felöltözött, Kamilla nem akar ruhát cserélni, hisztizik. Balázs pedig a nappaliban a földön tesz-vesz. Kamcsit közben megfogom és az előszobában öltöztetem, s egyszer csak megjelenik Bálint boldogan, elégedetten, kezében Balázzsal: "Őt is vigyük!". Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy szívinfarktust kapjak, hogy Bálint a maga 18-19 kilójával felemelte és métereken át cipelte a közel 10 kilós öccsét, vagy épp nevessek, mert igazából annyira cukik voltak együtt. Sok idő nem volt ezen gondolkodni, mert Kamilla folytatta a műsort. Bálinttal aztán annyiban maradtunk, hogy legközelebb csak akkor veheti fel Balázst, ha én is ott vagyok mellette...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése