2013. január 22., kedd

Ovis zsúrok - Olivér szülinapján

Bálint számára két gyerek létezik az oviban: Olivér és Csanád. S néha még egy-két másik gyerek bekerül a látókörébe, de a többiek teljesen az ő világán kívül esnek. Főleg a lányok. Meg is mondta, hogy ő aztán lányokkal nem... 
Tavaly, a kiscsoportban még nem volt divat az ovin kívüli szülinapozás, de idén aztán beindult a zsúr-business. A múlt pénteken délután egyszerre két csapat is szülinapi zsúrozott. Az egyik partit Bálint kisbarátja, Olivér adta, aki 5 éves lett. Ovistársakkal, anyukákkal és testvérekkel együtt ünnepelve.
Itt még nem sejtettem, hogy nekem most nem kellene fényképeznem, hanem inkább Bálintot sakkban tartani. 
Bálint ugyanis nagyon otthon érezte magát, s elfújta Oli helyett a gyertyát a nagy pillanatban. Aztán még ő volt megsértődve... :-) Majd azt is kifejtette, hogy neki is legyen inkább télen a szülinapja. Na igen, az augusztusi születés ilyen ünneplés szempontjából nem kedvező.

Ez volt egyébként az első ovis zsúrunk. Bizony nem egyszerű házigazdának lenni. A következő kérdések jutottak eszembe: Először is kit hívjunk meg? Akinek az anyukájával jóban vagyok, szívesen beszélgetek vele vagy azt, akit a gyerek akar hívni? Első blikkre nyilván az utóbbi, de mi van ha nem értek egyet a választással. Ez mondjuk Bálint esetében teoretikus kérdés, mert egyet értek... Meg persze az is kérdés, hogy szülővel vagy anélkül legyen az ünneplés. A házigazda úgyse ér rá trécselni az anyukákkal (mondjuk mi jól elbeszélgettünk), cserébe őket is vendégül kell látni. Másrészt Bálint akármennyire is vágyott Oliékhoz, arra is vágyott, hogy én is ott legyek. Meg így azért mindenki kiszolgálta a saját csemetéjét, nem maradt a háziakra a gyereksereg. Aztán kérdés, hogy hányan legyünk? Egyszer azt olvastam, hogy annyian, ahány éves a gyerek. Ez elég jó fogódzó. Most 12 gyerek volt, volt is nagy rohangálás. Apropó rohangászás. Kell valami szervezett játék is, hogy mederbe tereljük az eseményeket.... Meg kaja. Amit mindenki szeret, nem maszatol, gyorsan elkészíthető és kevés E betűt tartalmaz.... Hirtelen ennyi.
Várom az ötleteket, tapasztalatokat! :-)

Nincsenek megjegyzések: