Téli outdoor

A minap rendezgettem a képeket, s rájöttem, hogy a képeink döntő részét itthon készítjük (de legalábbis beltéren, főleg így télvíz idején). Olyan volt, mintha mindig itthon lennének ezek a gyerekek. Bár hozzá kell tennem, hogy ha Bálinton múlna, akkor ez így is lenne. Talán nem túlzás lusta jelzővel illetni őt. Indulásra bírni bármely esetben borzasztó nehéz. Hétvégente nem egyszer így vezeti fel aznapi terveit: "Ma inkább  ne menjünk sehova. Maradjunk itthon egész nap." Szökőévente egyszer gyalog megyek értük az oviba / bölcsibe. Na ennél nagyobb drámát elképzelni is nehéz. Csak úgy lehet túlélni a hazafele vezető utat, hogy egyrészt buszra szállunk, másrészt a buszmegállókban lévő kisboltokba (le-és felszállásnál is) betérünk. 

A tegnap reggeli indulás előtt is megkérdezte Bálint: Ugye autóval megyünk? Persze, legalábbis a parkolóig, ahonnan elindulunk majd gyalog... Bálinttal egyébként már egész jó tempót lehet diktálni, ha egyszer sikerült kimozdítani. Kamika ezzel ellenben könnyen indul, de hamar elfogy a lendület.

Miután szombat délelőtt tapasztaltuk, hogy az erdőben megmaradt a hó és kismotorok helyett szánkó lett volna az adekvát felszerelés, vasárnap visszatértünk. Bálint rettentően élvezte a szánkózást is. Sík terepen ő húzta a szánkót, dombon lefele száguldozott Apával. Kamika lábáról sajnos hiányzott az a plusz egy zokni, ami a két órányi sírás elkerüléséhez kellett volna. Balázs drága múmiának csomagolva látta, hogy neki jobb lesz, ha alszik inkább egyet.