Grado hármasban

Miután minden gyerek meggyógyult, leadtuk a nagyokat Szentgotthárdon unokatesóméknak és elindultunk Balázzsal Olaszországba. Már mindenki nagyon várta ezt a pillanatot, de Bálint a legjobban. Az oviban mindenki tudta, hogy ő Szentgotthárdra megy, s számolta a napokat, hogy hányat kell még aludni. Minden nap ecsetelte, hogy mit fog ott csinálni (Star wars-os legóval játszani, ez most a sláger nála). 

Így aztán nagyon könnyedén ment a búcsúvétel. Érdekes módon azt egyáltalán nem firtatták, hogy mi hova megyünk. Azt azért többször elmondtam, hogy Balázs is nagyon szeretne Szentgotthárdon maradni, de ő még túl pici. Ezen sem akadtak fent.

Így aztán öt éjszakát nélkülünk teljesítettek, mi pedig süttettük a hasunkat Gradoban. Az olaszok három jelzővel illették Balázst: piccolo, bellissima, bianco. Mivel 50-es krémmel kentük a kicsi bianco-t, bianco is maradt.
Balázs egyébként imádta a tengert. Bár végig fogni kellett a kezét, de nyakig érő vízben is töretlenül ment befelé. Néha kinyújtotta a nyelvét és belenyalt. Egyáltalán nem akadt fent azon, hogy sós. Ha pedig kimentünk a vízből, illően elköszönt: "pá-pá víz".

Kiélvezte, hogy végre teljes figyelmet kap, s mi is kiélveztük, hogy a teljes figyelmünket neki tudjuk szentelni. Nagy reggeli után délelőtt strandoltunk, délben komolyabb sziesztát kezdtünk, e, majd 5 órától újra strand. Esti fürdés után ezúttal nem tejci és alvás következett, hanem pizza, pasta és esti séta. 

Utolsó napon, a vacsora utáni levezető sétánk során megtaláltuk ezt:

Kár, hogy egy halétterem volt, mert Tóninál a hal nem szerepel az ehető dolgok listáján. Ez Olaszországban kifejezetten hátrányos tulajdonságnak bizonyult. 

Hazaérve Kamilla és Bálint kiegyensúlyozódva, élményekkel tele vártak minket. Jövőre pedig már Balázs is belenő a külön nyaralós korba. :-) Bár Tóninak - látva a sok homokozó gyereket a tengerparton - pont ellentétes gondolatai támadtak: azaz jövőre három gyerekkel menjünk...