A nem evés, a sárgaság miatt aggódtam, hogy nem engednek haza, de vélhetően helyhiánynak köszönhetően ez megoldódott. Augusztus 6-án szerdán délelőtt megkaptuk a zöld a jelzést: délután MEHETÜNK HAZA! Gyors telefon haza. Tóni nem volt épp a helyzet magaslatán, köszönhetően kedd esti tejfakasztó megapartinak, ahol a büszke papa saját bevallása szerint is nagyon elázott. Szóval erősen másnaposan próbálta fejébe vésni, mit is kell behozni a kórházba: ruhát a gyereknek (ez már össze volt készítve), ruhát nekem stb.
Szegény bébin lötyögtek a bekészített ruhácskák, de legnehezebb diónak mégis a sapka bizonyult. Két sapkát is vittünk, egyikről már a kórterembe beláttuk, hogy nem fog rajta maradni, a másikról is kiderült menet közben hogy nagyon gyorsan le tudja vakarni magáról, de legalábbis elérje, hogy a fülvédő része a szemét takarja el.
A hordózót alkalmatlannak nyilvánítottuk arra, hogy beletegyük Bálintot, ezért mózesbe hoztuk haza. Hazaérve nagy meglepi fogadott minket: a lakás fel volt díszítve és az asztal tele volt ajándékkal. Augusztus 6. nemcsak arról híres, hogy hazajöttünk, hanem aznap volt a 3. házassági évfordulónk. (Én anno egyébként aznapra számoltam ki a szülés időpontját, a védőnő által kalkulált augusztus 4 helyett.) E kettős alkalomból kaptam egy láncot három köves medállal, jelezve a családbővülést. :-) Pár napig lelkesen hordtam a csodaszép láncot, de miután megtudtam miből van, nem mertem hordani a "szürke hétköznapokon" és bekerült a páncélba. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése