Részletek egy naplóból... II.

Szeptember 30.
Az utóbbi időben azon gondolkoztunk, hogy is lesz az új szobakiosztás. Jelen álláspontok szerint lesz egy "gyerekháló", ami összes kritikus tulajdonsággal bír (redőny, nem utcára néző ablak, távol a nappalitól, TV-től). De ez pont a legkisebb háló, így kell egy dühöngő, azaz játszószoba is. Játszószoba eddig is volt, csak más játékok voltak benne, másnak.

S eddig dolgozónak hívtuk.

Október 8.
Ultrahangos napok voltak az utóbbiak. Ahogy múltkor is, a két UH (saját doki és Istenhegyi Klinika) közt volt némi különbség. Adatokban - egyik pl. 2 mm, a másik 1,2 mm tarkóredőt mért, ami mondjuk százalékban elég nagy különbség - és minőségben is. A klinika hiperszuper gépén és az óriáskijelzőjén csomó minden látszott. Ugyanahhoz a dokihoz kerültem, aki Bálintról a 12. héten megmondta, hogy fütyis (pedig akkor nem is kérdeztem). Most viszont direkt rákérdeztem, amire rutinból azt mondta, hogy majd a 18. héten, a genetikai UH-n meglátjuk. A bajsza alatt aztán hozzátette, hogy inkább fiúnak nézi.
De akkor most lehet, hogy nem "Alma"-nak kellene hívni az új babót. (Alma az egyik kedvenc keresztnevem. De csak munkanév lehetne, mert hát Kerekes Alma névvel szegény lányzót nemcsak az iskolában, de már a kórház újszülött osztályán is csúfolnák.) Szóval új név kell. Tóni a Frodóra szavaz.

És hogy Bálint mit szól a kistesóhoz? Az első UH képet összegyűrte. A mai UH-n se érdekelte nagyon a babamozi, megkértem az asszisztenst, hogy a vizsgálat alatt ütemesen adagolja neki a kekszeket. Így túlélte mindenki a 6,5 percet, amíg az UH tartott.
Egyébként hasonlítanak egymásra. Mármint Bálint és a Kisbabó:

Legalábbis a mostanihoz nagyon hasonló arcképet kaptunk anno Bálintról is. :-)

Október 11.
Tóni ismét öregedett egy évet.

Tóni 30. szülinapján az eljegyzést, az én 30. szülinapomon Bálint érkezését, ez alkalommal pedig az Kisbabó érkezését osztottuk meg az egybegyűltekkel. Valami műsort majd még ki kell találni az én 35. szülinapomra is.

Október 18.
A pocakfotó sorozatot ma elindítottuk. Bálintos pocakfotókból tanulva - hogy a végén az összedolgozásnál kevesebb utómunka legyen - szigorúan ugyanott, ugyanolyan pozícióban és ruházatban megy majd fotózkodás (és nem fürdés után, pizsiben, elnyűtt fejjel :-)). Ez itt az első példány, 14 hetes (esti) pocakról:

Október 23.
Szörnyű napok voltak az utóbbiak. Félretájékoztatás, egyre növekvő aggódás, majd internetes önképzés. Olvasottak hatására még komolyabb aggódás, sőt kétségbeesés. Rohanás a magyar egészségügybe, ami köszöni jól van, csak a betegek ne jöjjenek. A TB-t mégiscsak fizető állampolgárt egy recepttel azért megdobják, de idő és türelem nincs, információ pedig még kevésbé. Aztán a remélt megnyugvás érdekében az ember kinyitja a pénztárcáját és az állami gépezeten kívül eső intézményben kap némi időt, türelmet és információt. Uhh, de meg lehetett volna úszni mindezt ha korábban ébredek.

November 2.
Mikor Bálintot vártam, ügyeltem, hogy ne emeljek nehezet. Éreztem, hogy húzódik tőle a hasam. Most is ügyelnék erre, de van egy szinte állandó plusz csomagom: Bálint, aki egyre nehezebb, legalábbis én annak érzem. Ha sokat emelgetem, estére bizony nemcsak húzódik, de fáj a hasam. Ezért most pl. arra próbálom rávenni, hogy jöjjön fel a második emeletre a saját lábán. Két kézzel vezetve már egész jó tempóban megy (jön is mindig, hogy akkor most gyalogoljunk, sőt az új hobbija, hogy menés közben rugdos maga előtt valamit és így azt kergetve körbejárjuk a lakást). Na szóval a lépcsőmászás (két lábon) az új projekt. Lép is szépen föl, de kinyomni már nem teljesen tudja magát. Az első emeleten pedig úgy érzi, hogy megérkeztünk.

November 3.
Éhes vagyok. Szinte mindig. Három óránként ennem kell, mint egy újszülöttnek. Csak az adagok jóval nagyobbak. Most is épp vacsora közben írok. Pontosabban: a mai második vacsi közben.