Az első hét elvileg arról szól, hogy közösen vagyunk a bölcsiben, de még én foglakozom vele, mintha csak otthon lennénk. Bálint belevetette magát a játékok közé és anyukával nem nagyon foglalkozott, de bölcsitársakkal annál inkább. Lányoknak a haját húzogatta, kisfiúk szájából kirángatta a cumit (de kérésre visszaadta, pontosabban megpróbálta visszatömni szegényke szájába). Na szóval jól elvolt, de iszonyúan elfáradt a sok ingertől. Hazafele menet azonnal elaludt.
Szerdán már nem a csoportszobában, hanem az előtérben ücsörögtem, aztán csütörtökön haza is küldtek. Az elválással nem volt gond (különben is általában csak akkor szokott sírni, amikor apa reggelenként elmegy dolgozni; akkor viszont van nadrágba csimpaszkodás, nekikeseredés).
Csütörtökön ebédre kellett visszamennem. A problémák itt kezdődtek, az evésnél. Itt ölben etetik a kicsiket. Bálint pedig ahhoz volt szokva, hogy az etetőszékben játszva belelapátolom az ebédet. Így se a dadustól, se tőlem nem volt hajlandó elfogadni az egyébként kedvencnek számító paradicsomos cuccot.
Jövő heti feladatok tehát: evés, majd alvás bölcsis módra. Juj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése