Reggel beviszem Bálintot a bölcsibe, rövid búcsúzkodás után ő rohan játszani. Én pedig a gyerekmentes délelőtt után (némi munkával és egyéb szabadidős tevékenységgel kikapcsolódva) megyek érte a bölcsibe, hogy aztán délután belevessük magunkat a közös játékba... Na ezen a ponton felébresztettek a mély álmomból és rájöttem, hogy a kezem belelóg a bilibe.
Történt ugyanis, hogy a jól induló első hét után a második héten komolyan "visszaestünk". Hétfő reggel - miután valóban örömtelien bevetette magát a játékok és a gyerekek közé - én elmentem és gondoltam egy bevásárlással teszem hasznossá a szabad órákat. Háromnegyed órával később hívtak, hogy SOS menjek vissza, mert Bálint vigasztalhatatlan. Csapot-papot (és a félig tele bevásárlókocsit) otthagyva mentem vissza.
A kis Drágám ezen a szép hétfő reggelen rájött, hogy ő bizony ott marad egyedül. És hát azóta egyfolytában résen van, hogy ilyen bizony meg ne történjen többet! A mélypontunk a kedd volt, amikor itthon is csak egy helyiségben volt hajlandó tartózkodni velünk. Sőt, az se volt jó, ha bár anya a szobában volt vele, de apa kiment (vagy fordítva). Az itthoni depin túljutottunk- aznap még a 15 hónapos oltás utáni hőemelkedés is fokozta a hangulatot -, de bölcsisen nem. Jól eljátszik továbbra is, de csak ha ott vagyok. Ha felállok, máris jön, hogy én bizony ne menjek sehova. És van egy nagyon cuki új szokása: időnként, teljesen spontán odajön és megölelget, megszeretget (és ilyenkor sose harap) vagy beleül az ölembe. Édes kis pofa!
Kaptunk még egy bónusz hetet a beszokásra a bölcsiben. Aztán ha az is passz, akkor jön a B terv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése