2010. május 15., szombat

Teszt 2.

Ma folytattuk a közlekedési tesztet. Ezúttal a Pomogácsoktól kölcsönkapott testvérkocsit teszteltük. Zökkenőmentes indulás után

azért volt olyan pillanat, amikor mindkét gyerek a kocsin kívül szerepelt. Az egyik rohangálni, majd nyakban ülni szeretett volna, a másik pedig egyszerűen vigasztalhatatlan volt. Összességében azonban gyorsan odaközlekedtünk a célállomásra, ami a nem túl messzi Hegyvidéki Napok voltak a Gesztenyés kertben. Rendőrautós bemutatóval

meg rendőrszerkó próbálgatással.

Na de visszatérve a közlekedési tesztünkhöz: a legkritikusabb minden esetben a hazatérés szokott lenni a kedvenc Lejtő utca miatt (ami csak hazulról távolodva lejtő).

Mivel most már itthonról írok, végül hazaértünk. Jól leizzadtam, de hát úgyis kell az edzés. Bár elférne, a nagybevásárlást már nem szívesen pakolnám be az aljába.
Az egyetlen további alternatív lehetőség ( hordozókendőben Kamilla + sportkocsiban Bálint) kizárása után a tesztelést lezártnak tekintem. A versenyben az összesített pontszámok alapján nálam a testvérkocsi vezet. De hát ezt már korábban sejtettem, csak Apa nem akar hinni nekem.

Nincsenek megjegyzések: