2010. június 14., hétfő

Szórakoztatás

Mióta Bálint itthon "nyaral", némileg ingerszegényebb környezetet kénytelen elviselni. Hogy mégse unja magát szét a szegényem, változatos műsorral próbáltam szórakoztatni őt a múlt héten - Mami támogató jelenléte mellett.
Elmentünk például a Vadasparkba Budakeszire. A bejáratnál még nagyon lelkes volt mindenki. Főleg Bálint, mert volt sok kavics.

Ekkor még nem tudtuk, hogy teljesen felesleges továbbmenni. Egyrészt mert az aljnövényzet teljes hiánya némileg nyomasztó egy erdőben (pedig nem fenyőerdő volt), másrészt pedig Bálint félt az állatok nagy részétől. Hozzáteszem, hogy a hangulat megalapozásaként először a tanya részre mentünk, ahol egy szabadon kószáló kecske keresztezte útját. Bálint pedig ijedve hátrált, míg a szamarak kerítése sakkba nem szorította.
Na szóval egyenlőre nem járunk ide minden héten. Majd ha magasabb lesz, mint egy kecske.
Összekapcsolva a kellemeset a hasznossal, Bálint jött velem vásárolni is. Ez nem nagy élmény nekem, de neki igen. Egyik kedvenc egy budaörsi kertészet tavirózsái voltak.

Kár, hogy nincs tavunk, ezért csak kisvirágú futó petúniáért mentünk.
Hogy az itthoni délelőtt és délutáni standard kerti szöszölést is feldobjuk, előkerültek új eszközök. Például ez a vizes játék, amit még 1 éves szülinapjára kapott Nagypapától. (Csak hát Bálint még egy évesen felülni se tudott magától. Pontosabban épp akkor tanulta meg. Így tavaly nyáron még nem vettük elő.)

Ezen a héten azonban nem lesz ilyen jó dolga illetve dolgunk. Egyedül terelgetem gyermekeinket...

Nincsenek megjegyzések: