Ez nem jó ajándék

Rendszeresen elképedünk azon a tényen, hogy hogyan lehet két ennyire különböző gyerekünk. Mármint belső tulajdonságaikat, habitusukat tekintve. Nézzük e bejegyzésben most elsőszülöttünket.

Bálint - szoktam mondani - későn érő típus. Aki egy évesen kezd el mászni és felülni, arra ez végülis ráillik. Szerencsére ez semmit sem jelent, hiszen most úgy szalad, hogy a rendszeres lakáson belüli fogócskában Apa nem sok esélyt kap. Bölcsiben is mindig az volt a mondás, hogy Bálintnak nagy a mozgásigénye (melyik gyereknek nem?), vigyük el valami sportra. Az oviban egyébként van minden nap 10 perces tornaóra, plusz egy fél órás tornaóra heti egyszer. Ezt imádjuk, mert reggel 8-ra tornaszerkóban kell prezentálni a gyereket. Egyszer azért szívesen megnézném mi is folyik ott tornászás címszó alatt. :-)

A minap foglalkoztatófüzeteket is osztottak az oviban. Belenézve meg kellett állapítanom, hogy ez Bálinttól olyan távol esik, mint Makó Jeruzsálemtől. Kiszínezni a figurákat, összekötni a vonalakat, összepárosítani az azonos alakzatokat...? Az esélytelenek nyugalmával indulunk. A kiinduló probléma, hogy nem is figyel oda. Így persze nem könnyű. Ami a motorozás, szaladgálás, bunyózás és párnacsata témakörén kívül esik, azzal elég nehéz pár percnél tovább lekötni Bálintot. Na jó még az iPad és a kisautók szóba jöhetnek.

Azért próbálkozunk ezzel-azzal... Az ádventi kalendárium csomagjában tegnap pl. két gyerekbarát kisolló volt. Bálint először nagyon megörült neki, aztán miután többszöri nekifutásra sem jutott dűlőre az ollóval és az újságpapírral, bemérgesedett. Segíteni persze nem lehetett neki (pedig bal kézzel nekem sem volt könnyű megmutatni, hogyan is kell papírt vágni).

Egy szónak is száz a vége, Bálint akkurátusan visszacsomagolt az ollókat a zacskóba és a kezembe nyomta: "Ez nem jó ajándék. Inkább szaloncukrot kérek."