Születésem története...

26-án este Bálint belázasodott. Ez biztosabb jele a közelgő szülésnek, mint a jóslófájások, hiszen akkor is lebetegedtünk, amikor Kamilla született. Most se lehetett ez másként. A 27-e reggeli CTG azonban semmit nem mutatott, sőt a doki megállapította hogy a méhszáj bár puha, de zárt. Ez főleg annak tükrében volt érdekes, hogy előző héten már „gyenge egy ujjnyi” volt a státusz. Ezután a nap teljes nyugiban telt, a hasam is kevesebbet keményedett az átlagosnál, ezért másnapra komolyabb programot terveztem. Gondoltam elmegyek szóbelizni – a januári időpontom helyett – Üzleti közgazdaságtanból, aztán szőnyeget kellene vágatni a gyerekek kuckójába, mert mindig a hideg parkettán ücsörgünk odabent stb.

Azonban 28-án hajnali fél négykor arra ébredtem, hogy fáj a hasam. Egy órás várakozás után megállapítottam, hogy ez most valszeg nem fog elmúlni, ebből alvás már nem lesz. Tóninak mondtam, menjen át Kamillához aludni a gyerekszobába, én majd addig kezelem Bálintot, aki ott hánykolódott mellettünk tűzforrón és iszonyúan köhögve. Adtam Bálintnak lázcsillapítót, majd reggel 6-ig elbeszélgettünk arról, hogy ő bizony milyen rosszul van, mikor lesz már reggel és mikor ihat végre tápit (a tejet továbbra se issza meg).

6-kor aztán bealudt, én pedig felkeltem, mert már nagyon kényelmetlen volt feküdni. Ettem egy kicsit (gondoltam később már úgy sem tudok), sétálgattam a lakásban. Kamcsi 8-kor felkelt, őt Mami gondjaira bíztam, mert ekkor már 7-8 perceknél jártunk, s bementem Kamilla ágyába ücsörögni. A fiúk még aludtak. Aztán 10-kor szóltam Tóninak, hogy ideje felkelni, változott a mai program. A kocsi órája 10.51-et mutatott induláskor. 12.40-kor született Balázs.

A kórházi forgatókönyv kísértetiesen hasonlít a 2. szüléshez. Odaérve ráraktak a CTG-re, ami ezúttal se jelzett különösebben semmit. De mivel bő 2 ujjnyi méhszájnál jártunk, behívták a dokimat. Szerencsére pont az a szülésznő volt ügyeletben, akinél anno Bálint is született és akihez az utolsó hónapban most is bejártam a kórházba. Az ÁEK-ban ugyanis továbbra sincs szülésznő választás.

Röviddel 12 előtt bementünk az egyes szülőszobába, ahol Kamcsi is született. Megjött a doki, burkot repesztett, ami ezúttal nem ment túl könnyen, nem akart az még megrepedni. Utána aztán felgyorsultak az események. Olyannyira, hogy a kezembe a kanült (amin az infúzió folyik, ha valami miatt kell) a tolófájások alatt tették be, ami hálás dolog („lazítsa el a kezét, így nem tudom betenni”).

A megelőző másfél hét sok jósló fájása és a nem alvás miatt azonban úgy éreztem, mire oda kerültem elfáradtam, elfáradt a méhizomzat is. Így például babóka már szinte kibújt, amikor egyszercsak egy időre leálltak az események. Aztán persze a következő fájásra megszületett kisfiúnk… De hiszen ez a baba szőke! Szőke haj, szőke szempillák és szőke szemöldök...

A szülés utáni plasztika ezúttal kevésbé volt sokkoló, főleg mivel ezúttal sikerült rendesen beadni a helyi érzéstelenítőt. Cserébe kaptam egy jó kis oxitocin infúziót, mondván harmadik szülés után a méh már "néha elfelejt dolgozni", segítsünk hát összehúzódni neki. Szuper. Így várakoztunk a szülőszobán egy ideig, aztán másfél óra múlva mondtam Tóninak, kerítse elő Irént, szedje ki ezeket a csövet belőlem, mert én most felkelek. Szülés alatt végig iszonyú szomjas voltam, rengeteget ittam, ki kellett hát menni...

Babóka a szülőszobán még nem kapott rá a szopizás ízére, de aztán belejöttünk. 2,5 nap után enni is volt mit. A kórházi napok most egy fokkal „kellemesebben” teltek. Talán mert fáradtabb voltam, nem volt annyira sürgős mehetnékem. Első éjszaka nem volt velem Balázs, utána a szokásos bevásárlókocsiban tengette napjait mellettem.

Azt hiszem nagyon jó döntés volt Balázs (aki inkább olyan Jácintosan néz ki szerintem :-) ) részéről, hogy inkább a két ünnep közti időpontot választotta. Márcsak a későbbi születésnapi ünneplések szempontjából is nézve a dolgot. Maximum Kamcsika neheztelhet majd rá egy kicsit, amiért pont az ő névnapjára esett a választása...